Mégis hogyan lehet egy Nárcisztikus embertől megszabadulni?
Azt tudom, hogy low contactot vagy no contactot kell velük szemben alkalmazni. De ha szinte minden nap rá vagy kényszerülve, hogy találkozz vele (pl iskola, munkahely), ott mégse lehet teljesen lerázni az ilyen embert. Én legalább is nem tudom, pedig szeretnék már végre megszabadulni tőle.. Ha csak egy rossz szót is szólok neki, vagy nem ugrálom körbe és ezen megsértődik, rögtön elkezd engem bemocskolni és hazugságokat terjeszteni rólam, meg keverni a sz@rt.
Valakinek van esetleg valami tanácsa? Leginkább olyanok válasza érdekelne, akik tisztában vannak azzal, milyen egy valóban nárcisztikus ember
Nem hiába mondják azt, hogy minden,amit mondasz felhasználható ellened a bíróságon. Egy nárcisz pont ilyen.Az én nárciszom, aki ráadásul a testvérem, ezzel fenyeget másokat a nevemben. Esélyem semmi, a kapcsolataimat tönkretette, a barátaimat elvette.Mindezt úgy, hogy megjátszotta, hogy szeret.Ezeknek semmi sem szent, te leszel a végén a gonosz.
Igen az emberek is közrejátszottak, ők a repülő majmok, akik mindent benyalnak tőle.
Köszi a válaszokat. Tudom milyen rohadékok az ilyenek, volt már dolgom nárcisztikus pasival (a kérdésem most egy női nárciszra irányult). Az a baj, hogy nagyon agresszív tud lenni de arra jutottam, hogy próbálom tartani a távolságot és ha személyesen akar velem beszélni, akkor a lehető legkevesebbet beszélek vele, kb mint egy idegen így hátha megun engem és keres valaki mást.
És sajnálom azokat akiknek szintén az ilyenek miatt kell/kellett szenvedniük, de nem szabad feladni és úgy kell ezt felfogni, hogy legalább tanul belőle az ember.
Nézd, valójában azért tudja elérni a célját, mert neked számít mindenféle ember véleménye, és nem CSAK azoké, akik ismernek és fontosak az életedben. Én már voltam utálatos, lekezelő vele, de ez csak olaj volt a tűzre, mert az én "gonosz mivoltom" lett bizonyítva ezzel. Nem tudtam levakarni magamról sehogy sem. Nálam az vált be, hogy kerültem őt, és ha mégis megtalált engem és beszélgetést kezdeményezett, akkor röviden válaszoltam, tőmondatokban vagy csak néhány szóban. Távolságtartó maradtam vele, kimért, de udvarias egy minimális mértékig. És nem baj, ha mások tudják, hogy nem bírod őt egyébként.
Azt tudom javasolni, hogy kicsit vonulj vissza, amint teheted. Töltődj fel, készítsd fel magad hasonló emberekre és szituációkra. Akik pedig benyalják a szövegét, azokat vágd ki az életedből. Neten törlés/tiltás, életben nagyon max köszönsz, ha neked is köszönnek ők/ő. Ennyi. Pozitív szemléletű emberekkel vedd körbe magad, akiket nem lehet könnyen manipulálni, és esetleg voltak már hasonló helyzetben. Pár hónap alatt teljesen megnyugszol. :) Ja, és még annyi, hogy egy darabig ne készíts magadról szelfiket, mert azt is felhasználhatja ellened, főleg akkor, ha már személyesen elérhetetlenné váltál számára.
Egy idő után nem tudsz nem foglalkozni vele.
És igen, te leszel a rossz, bármit teszel.
8;11;13 - nekem is Volt egy ilyen "parom", szorol szora ilyen Volt, mint amit ti is irtatok. Borzalom egy ilyennel közeli kapcsolatban lenni.
Egyebkent szerintem akkor lehet töle igazan megszabadulna, ha elveszti az erdeklödeset, ill. Talal maganak masik "aldozatot".
Nalam is ez törtent, plusz egy varatlan allasajanlat miatt külföldre költöztem, ezzel szünt meg vegleg a szenvedes.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!