Mit gondoltok arról, hogy "nőnek lenni nehezebb"? (mint férfinak lenni)

7-es vagyok:

„Most konkrétan a testi lelki változásokra gondolok, egy olyan világban ahol nem kell enned innod, mégis élsz, nem kell dolgoznod, csupán "létezel".”

Ha lecsupaszítsuk a jelenlegi világot, akkor meglehet, hogy igen, több szenvedése lenne egy nőnek. Természetesen egy nagy fehérség, egy puszta, egy semmi féle világban ha ugyanazt éljük át, mint a modern társadalomban, akkor tényleg mással kéne szembesülnünk.

Adott ez a semmilyen világ. Lebegünk a létben: a nők havi 5 napot görcsölnek, de jobb esetben az sem. A semmiségben amúgy sem számít, hogy átvérezzük-e a ruhánkat (már ha van). Szerintem nagyon nehéz ennyire elméleti síkra terelni a témát.

Belegondolva… nem csak nekünk rossz. A nőknek meglátásom szerint első orgazmusig nem hiányzik a nemi aktus – legalábbis nekem, aki csupán 20 éves, és alig másfél éve él szexuális életet, úgy rémlik csak vágytam a szexre, de sose volt elviselhetetlen késztetésem rá szűzen.

Míg egy férfi gyakorlatilag erekcióval ébred, és a nap során is random történhet vele farokkeményedés. Vágy hajtaná, de elérhetetlen… mivel a semmiségben, a nagy fehér ürességben azt se tudná mire, kire kéne kiverje. Szerintem egy ilyen vágy is tud annyira elviselhetetlen lenni, mint a menszesz. Bár persze ezt nőként nem tudhatom… azt viszont tudom, hogy amikor ruha vagy cipő szerelmem lesz alig tudok aludni, mert folyton ábrándozok róla, összeállításokat tervezek a fejembe, nem nyugszok amig meg nem kapom. Picit hülye ez a példa, belátom, de hiszem, hogy ennél sokkal nagyobb és elviselhetetlenebb lehet egy férfivágy.

A lelki rész pedig változó. Ha megint a menszeszre gondolunk, bizony van, hogy egyeseknek szuicid hajlamuk van ezekben a napokban. Ez tényleg megviseli az embert, de nem tud tenni ellene. Én is csak kérdezni tudom: van kompenzáló tényező? A férfiak egy nagy semmiségben tudnának egyenértékűen szenvedni? Jó kérdés, és tetszik ez az elméleti síkú beszélgetés is. Várnám a férfiak meglátásait a témában.

Ugyanakkor ha visszacsöppenünk a valóságba, szerintem lelkileg épp úgy meg tudná viselni a kamaszkori önbizalomhiány és társadalom a férfiakat, mint a nőket. Mi nők a mellünket, seggünket hasonlítgassuk egymáséhoz. A férfiaknál farok és izomméregetés van. Ki a nagyobb jani féle játszák lengik körül a barátságokat, és szerintem a társadalmi elvásárok, illetve a nemen belül támasztott versengés van annyira kritikus mint a női verziója.

Valami mégis frusztrál engem: míg a férfiak hajtanak a nagyobb sikerre, elvégre a stabil egzisztencia még mindig tőlük van elvárgva… addig mi nők nem túl gyakran beszélünk a karrierizmusról, ambícióról. Legalábbis amilyen társaságba kerültem eddig, azt láttam, hogy a fiúbarátaim sokkal inkább törekednek a sikerre, míg a nők nem.

Vajon a gyermekszűlés, és háziasszonyi sztereotípia határozza meg, hogy ez nem túl nagy beszédtéma?

Off

Szerintem kerdezo fiu vagy :)

Egyszr női vezetők megkérdezték tőlem hogy mi a véleményem a női vezetőkről és én azt mondtam: ha alapít egy saját vállalkozást és életben is tudja tartani részemről oké.

És erre azt mondta hogy: de én nem úgy értettem...

ÓÓÓ tudom én hogy, hogy értetted én meg így értettem

Tehát minden ott kezdődik hogy a férfi biztosítja a lehetőségeket felelősséget vállal hogy a tyúkudvarban a tyúkok kiélhessék azt amire önhatalmúlag nem képesek.

A kérdésre válaszolva nyiláván ha többet kell gürizned annyival nehezebb lesz az élet.

Ha egy férfit oly mértékben megviselné az életben történt változások mint a nőket annak végzetes következményei lehetnek