A névnapi köszöntés elvárható? Te elvárod? Ha igen, ki(k)től? Rosszul esik, ha nem köszöntenek?
Nem tehetek róla, nekem fontos. Próbáltam már túllépni ezen, és nem foglalkozni vele, de egyszerűen fontos.
Sokat elárul azokról az emberekről, akik felköszöntenek. Egy évben egyszer van névnapom, és mivel én minden hozzám közel álló ember szülinapját, névnapját tudom, és mindegyiküket felköszöntöm (naptár és facebook nélkül), mérhetetlen rosszul esik, hogy én ezt alig kapom vissza.
Jólesne pár tanács, akár egyetért velem, akár nem.
Nem várom el. Születésnapomat se tartom meg. Szerencsére csak a legszűkebb családi kör köszönt fel, de már ők is megtanulták, hogy ne verjék nagy dobra.
Nem kell egyiket se ünnepelni.
Én református környezetben nőttem fel, nálunk ez sohasem volt lényegi téma.
Nekem még van vagy öt, vagy hat is.
Azokat igyekszem felköszönteni, akikről tudom, hogy fontos nekik, de face nélkül semmire se mennék.
Én nem látok benne semmi személyeset.
Nem várom el. És nem is ítélek meg ez alapján senkit. A hozzám legközelebb állók (család, közeli barátok) tudják, fel szoktak köszönteni. De ha valaki elfelejti, az se tragédia.
Azt meg pláne nem várom el, hogy távolabbi ismerősök felköszöntsenek. Eleve nem vagyunk napi kapcsolatban, nem állunk olyan közel egymáshoz. Nem én vagyok a világ közepe, hogy mindenki velem foglalkozzon :)
Az túlzás, hogy elvárom.
Jól esik, ha megköszöntenek.
A szüleim, testvéremék és feleségem, gyerekeim szoktak megköszönteni (megünnepelni). Ezen kívül, ha valakinek munkahelyen vagy találkozáskor pont eszébe jut és szóban megköszönt, jól esik, de egyáltalán nem várom tőlük.
Ha az előbb említett családtagjaim, közeli rokonaim elfelejtenék, azért az rosszul esne.
Azt viszont hülyeségnek tartom, hogy pl. FB-n van 50 (másnak 500) ismerősöm, és akkor ők köszöntsenek meg, meg én is köszöntsem meg őket. Nem várom el, sőt teher, nem is szoktam reagálni rá, és őket sem köszöntöm meg.
Családtól és akivel napi szinten jóban vagyok azoktól igen elvárom, hogy oda böfögje " boldog névnapot" ajándék nem kell.
Az eléggé szarul tud esni mikor pl a saját párod elfelejti a névnapid... Kollégáktól ahol csak 3 hónapja se vagy vesznek csokit meg virágot...na az már szar
A facebookon nem látszik a szülinapom, abszolút nem hiányzik, hogy akiknek csak így jutok eszébe, felköszöntsön.
Igazából azért fogalmazódott meg a kérdés bennem, mert több éve vagyok egy munkahelyen, és a közvetlen kollégám, akivel kezdettől fogva egy irodában vagyok, már két éve nem köszönt se a szülinapomon, se a névnapomon. Nem volt ez mindig így. Most is látta, hogy 4 munkatársamtól kaptam ajándékot (ami rohadt jólesett, nem is számítottam rá) és annyit nem böfögött oda, hogy ja, boldog névnapot. Pedig én mindig felköszöntöm, ajándékot is veszek. Szóval érthetetlen.
Különben nem akarok középpontban lenni, isten ments. Sőt.
De sokszor érzem, hogy csak én adok-adok-adok, és nem kapok belőle vissza semmit. Alapvetően segítőkész és figyelmes a természetem, magamat háttérbe helyezve, de így 30-on túl érzem, hogy magammal is kéne foglalkozni kicsit. Nem lehet úgy adni, ha nincs miből töltekezni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!