Nem tehet róla? Így nőtt fel a szerencsétlen?
https://www.youtube.com/watch?v=-_HAv0lwIWo
Szerintem nem kell Lil G-t senkinek sem bemutatni. Nemcsak én gondolom azt, hogy az ő eddigi "munkássága" kifejezetten romboló volt a közízlésre nézve. Ő és a hozzá hasonló trash előadók tapasztalataim szerint népszerűek a fiatalok körében és nem jó irányba formálják a személyiségüket.
Nemrég meghallgattam a linkelt számát és meg kell vallanom, hogy megsajnáltam. Sajnálok mindenkit akinek így kellett felnőnie. Valamilyen szinten megértem a helyzetét, hogy ilyen körülmények között kellett felnőnie. Lil G drogozott is, kirúgták az iskolából ha jól tudom és a zenéje trash tartalom.
Nem tudom ti, hogy vagytok vele de én azt tapasztaltam, hogy sok esetben azokból a lányokból lesznek r***ncok akik mellett nem volt ott az apjuk amikor kellett volna, nem kaptak annyi szeretetet az apjuktól amennyi kellett volna. Elhagyta őket, nem törődött velük stb. A környezetemben ezt tapasztaltam. Persze benne van a pakliban az is, hogy manapság menő ilyen lánynak lenni.
Lil G is azért lett ilyen, azért lépett erre a "bűnös" útra, mert az apja elhagyta őket. Azért csinál ennyire gyatra zenéket. Én tényleg sajnálom őt emiatt, mert tényleg nagyon nyomorúságos lehet így a gyerekkora valakinek. De fenntartom a véleményemet, hogy a zenéi rossz hatással vannak a közízlésre. Ti, hogy látjátok ezt?
https://www.youtube.com/watch?v=RQFtG5FTJEo
Ezt a csajt is elhagyta az apja gyerekkorában, ebben a számban konkrétan arról énekel. Mégis minőségi zenét tesz le az asztalra. (Mielőtt valaki beszól, hallgassa meg a kérdező által linkelt, zenének csúfolt valamit.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!