Ti mitől lesztek boldogak?
Karantén közben sikerült munkát találnom ahol egy kicsit ki tudtam kapcsolni, mivel sofőr voltam így egy pár szép helyre el tudtam jutni,igaz azért voltak nehéz helyzetek de megoldottam, cserébe kicsit szét tudtam nézni keleten és nyugaton,sehol sincs kolbászból a kerítés ez biztos,mikor kezdtem bele jönni a dolgokba hirtelen ki rúgtak mert kb a cégnek a fele le is állt egy idő után, így persze az újoncot ki kell dobni azonnal és még átt is kell azt verni a papírokkal, örülök neki hogy ilyen hamar ki derül hogy nem a legtisztább az a cég,nehezen de túl tettem magamat rajta, most már jól vagyok.
Jelen helyzetben kirándulni szoktam itt a közelben, szerencsére van erre lehetőség, most ahogy észre vettem sokan kirándulnak erre felé, igaz általában ezek az emberek nem nagyon merészkednek be az erdőbe de én igen így nem nagyon találkozom velük csak az utam kezdetekor, nem félek se a farkastól és a medvétől sem ezért most az utóbbi időben kirándulok,túrázom, felfedezem a környéket ahol felnőttem, addig teszem ezt még nem lesz sok farkas és maci mint Erdélyben mert akkor már vigyázzni kéne nagyon, főleg estefelé félhomályban, filmezem, rendezem az életem,amihez kedvem és lehetőségem van csinálom,el kezdtem munkát is keresgélni csak sajnos még nem az igazi,sok helyen a fizetés is kevesebb lett így sem volt a legjobb de ezekután valahol már vicc kategória.
Probalom eltervezni a dolgokat amiktol
Kesobb majd boldog lehetek de jelenleg nem vagyok boldog.. szeretnek egy olyan 1-2 évvel kesobb lenni mar...
1.ha elkészült egy hobbimunkám
2.ha fogytam még egy kilót
3.ha rám mosolyog a kislányom
4.ha elmegyek vásárolni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!