Voltak életedben drámai változások, akár negatív, akár pozitív?

Pozitív nem hiszem.

Negatív?az előző válság alatt megélt anyagi gondok, nincstelenség,amiből egy örökséggel kezdtünk tudni kijönni. Azóta utálok egy falat ételt is kidobni, meg rettegek egy új kilátástalan nincstelenségtől. De eléggé pánikolós is lettem. Addig nem mindig szerettem, ha látják,milyen kis szerény hazban élünk (iskolás voltam), azóta örülök, hogy van tető a fejem felett, és nem félve nézek a szegényekre, hanem emberként.

Egy drámai változás volt, ami teljesen megváltoztatta az életemet/életünket:

Anyukám meghalt 2017 februárban 56 évesen. 12 évig küzdött a daganattal.

Az addigi életvidám, mindig mosolygós ének megváltozott. Depressziós nem lettem, de az életem kettétört. Abban az évben, augusztusban töltöttem be a 27-et.

Pozitiv es negative valtozas is volt, kezdem a pozitivval. Nagy szegenysegben nottem fel, harman eltunk egy "atlagos"/atlag alatti fizetesbol eveken at. Volt olyan idoszak, amikor kb. csak szaraz kenyer volt itthon. Orulhettem ha van not enni, szoval "luxus" cikkekre (jatekok pl. mert altalanos iskolas voltam meg akkor) nem jutott soha penz, meg nagyon szulinapomkor sem. Ruhakat is csak masoktol kaptam. Szoval megfogadtam, hogy mindent megteszek azert, hogy tobbet ne kellljen igy elnem. Mindent a tanulasra tettem fel, csaladom tortenelmeben elsokent szereztem diplomat es vegul sikerult elhelyezkednem a szakmammal, szoval van egy jol fizeto munkahelyem.

Negativ valtozas pedig anyukam halala volt, de ezt nem fogom reszletezni.

Nem igazán tudom kisarkítani a változásokat csak negatív és pozitív oldalra, mert szerintem a rossz dolgokból is lehet tanulni. :) Tényszerűen lehet definiálni rossznak természetesen, de a tanulságot én a személyiségem építéséhez használom fel inkább.

Időrendi sorrendben.

8 éves lehettem amikor szüleim elváltak. Ezzel nem is lenne akkora gond, csak apám masszív alkoholista volt és nem egyszer nagyon durván bántalmazta édesanyámat. 7 éves lehettem, amikor anyum nem bírta többet és lelépett nővéremmel, meg velem szüleihez. Borzasztó emlékeim vannak, láttam sok dolgot. Már akkor töki fejjel megfogadtam, hogy ha lesz feleségem, akkor nagyon fogok vigyázni rá! :)

Anyum rosszul vonzotta be a második férjét is. Ott is volt egy pont, hogy öngyilkossággal fenyegetőzött és meg is próbálta. Ki kellett hívni a mentőket stb. Ott anyum megvédett a látványtól, utólag mesélte a sztorit. Tizenéves koromban lehetett. Lett onnan egy húgom és ott is hagyott minket anno... így gyakorlatilag három csajjal nőttem fel. 😊 Igaz, itt a részemről megint kimaradt az egészséges apamodell, de a pozitív oldalát nézve, nagyon sok szeretet kaptunk/adtunk. Így mondhatom, hogy az érzelmi intelligenciám meghatározó szeletét már gyerekkoromban intravénásan megkaptam. 😅

Tinédzser koromban próbálkoztam lányoknál, de sajnos megmaradtam a jajjdearanyos vagy, veled lehet beszélgetni barátzónás verziónál. :D (utólag vicces, persze :P )

Volt 1-2 megalázó élményem, így gyakorlatilag tízenX évig be is zárkóztam szépen. (Nem, nem hibáztattam a többi nőt ezért, csak mínusz szintre került az önbizalmam) 3X közepén nyitottam, mertem újra próbálkozni. Lett is egy barátnőm akivel nagyon sokat fejlődtem. Már a kapcsolatunk előtt is érdeklődtem, olvasgattam, önfejlesztés/pszichológia témakörében.

Az első barátnőm előtt volt nem sokkal egy nagyon csúnya bokatörésem. Külső-belső, műtét, fémek be, 1 év múlva kiműtés.

OTT volt időm megint számot vetni az addigi életemről. Nagyon sok minden megváltozott, személyiségem pozitív irányban fejlődött, csiszolódott.

2 éve egyedül élek (addig sem volt mamahotel, külön háztartásban voltunk), illetve lassan 12 éves lesz az állandó társam egy négylábú kis doromboló veszedelem. Sok beceneve van, de alapvetően akkor is ő a FŐNÖKNŐ :D Az életemben is nagyon fontos szerepet játszik. Alapvetően szeretem a kisállatokat, de annyira a szívemhez nőtt, hogy csak na. :)

Volt egy rövid, de nagyon intenzív kapcsolatom még a különköltözésem után, ott is sokat tanultam. Ott velem szakítottak.

Most kb. itt tartok. És tanulom tovább ezt az életnek nevezett izét. Igyekszem fejlődni lelkileg. :)

(Koromat ki lehet matekozni a nicknevemből xD)

Szárnyprobàlgatàsok egyedül szülök nélkül èrettségi utàntol.

Kb megjàrtam a poklot amennyi pofont kaptam az életböl amilyenek az emberek. A családi védö burkon kivül ami van az Életben, nem nekem valo. Introvert lettem. Kapcsolatfüggö. Önàllotlan. Ràjöttem milyen "elàrvultnak"lenni, amikor senki nincs akihez fordulhatsz valojàban.

Kb fülem farkam behuzva dolgozom es kerülöm az embereket (ha nyitok ujabb pofonok jönnek)es folyamat szeretethiànyom van.

Nekem is halálhoz köthető a változás.

Apám alkoholista volt, egész életemben úgy neveltek, hogy egy senki szar vagyok. Egyetemen próbáltam lediplomázni, se pénzem, se semmim nem volt. Testileg, lelkileg roncsnak éreztem magam.

Aztán apám meghalt 4 éve.

Szinte örültem neki, felszabadultam és akkor határoztam el, hogy kezdeni kell valamit az életemmel.

Feladtam álláskeresést, hirdetésekre jelentkeztem. Felvettek dolgozni, azóta a cégnél vagyok 4 éve. Első évemben vissza fizettem a diákhitelem, megcsináltattam a fogaimat, és elkezdtem gyűjteni pénzt így van egész jó megtakarításom is. Azóta megcsináltam a jogsit is, céges autót vezetek napi szinten.

Lassan elérhetőnek látszik egy kisebb lakás hitellel. Így anyagilag egész jó úton járok.

Másik nagy változás, hogy elkezdtem túrázni. Eleinte haverokkal, majd főleg egyedül. Később pedig teljesítménytúrákat. 1000+ km felett járok csak teljesítménytúrákkal, csak idén 250 km-t mentem, míg be nem ütött ez a #maradjotthon dolog.

Ez nem egyszeri nagy változás, hanem inkább folyamatos, nyitottabb lettem a világra, megismertem szép helyeket országon belül és az utóbbi időben sikerült kialakítani baráti, ismerősi kapcsolatokat is ezen keresztül.

Illetve összességében apám halála után az énképem is sokat változott.

A munkatársaimmal jól kijövök, kedvelnek, "szeretnek". Testvéremmel jól kijövök. Vannak barátaim akikkel össze járunk. Összességében igyekszem kiölni magamból a "semmire nem vagy jó" és "senkinek nem kellesz" érzéseket, amit 25+ évig neveltek belém.