Ti mennétek az alábbi helyzetben körmöshöz?
Mielőtt nekem esel, kérlek olvasd el a történetet.
A járvány kitörése után egy héttel a körmösöm bezárt, maximálisan egyet értettem vele.
Majd kb 10 nap elteltével küldött egy köremailt a vendégeknek, hogy újra kinyit. És részletesen leírja benne hogy 3 gyerkőce van és egy félkész háza, ezért fontos neki a munka, nem teheti meg hogy nem dolgozik.
A lelkiismeretem azt mondaná hogy ne menjek, ugyanakkor megértem a körmöst is, hogy kétségbe van esve, ő ebből él.
Nem mennék, mert a következő hetekben senkit sem fog érdekelni milyen a körmöd és otthon nagyon téged sem.
Meg most van az az időszak amikor ténylegesen vissza kell tartani magad és tudom nehéz, mert ismeretségedben még senki sem beteg így nagyon távolinak tűnik.
Olyannak ami csak a Budapesten, idősotthonokban, korházakban és külföldön járóknál fordulhat elő és egészen addig míg nem lesz a közeledben beteg nem is veszed komolyan, de addigra már késő is lesz.
Nekünk is kis Pest megyei városban panel házban, az emeletemen már van egy hatósági otthoni karanténos, aki nem járt külföldön.
Szóval bárhol előfordulhat. Szerintem most éppen nem kéne, mert ha mindenki felelősen viselkedik hamarabb kisebb károkkal tudjuk átvészelni a helyzetet és a körmösnek is jobb lesz akinek 3 gyereke van és egy fékész háza...
Mennék, múlthéten is voltam, bár nekem a legjobb barátnőm lett körmös.
Én nem azért járok, mert jajj szép legyen, hanem mert ha nincs megcsinálva pár naponta letörik valahol, a teljesen rövid körmöt nem tudom elviselni, de a hosszút sem, mert nem tudok vele létezni
Biztos hogy mennék.
Fontosabb hogy egy nyugdíjas ember, aki pár hónap múlva meghalna éljen addig mint hogy egy háromgyerekes anyuka utcára kerüljön?
Fontosabb hogy otthon maradj minthogy a gyerekeiből idővel prostituáltak legyenek?
Mert a nevelőotthonokból kijött emberek drogosok vagy prostik lesznek jó esélyel
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!