Mi a véleményetek az idő múlásáról?
A következőkre lennék kíváncsi:
Ezekben az évtizedekben tehát a 90-es évek , 2000-es évek és 2010-es években milyen volt az élet , mikor éreztétek a legjobban magatokat, mikorra mennétek vissza , milyen volt a világ ezekben az évtizedekben stb.
Az idő múlásáról annyi a véleményem, hogy annyit szoktam rajta kattogni, hogy néha aludni sem tudok miatta. Egyszerűen képtelen vagyok elfogadni.
Pont a napokban gondolkodtam ezen. Én azt mondanám, hogy a 90-es évek közepétől kb. a 2000-es évek végéig. Egyszerűen a technika, a technológia még pont abban a helyzetben volt, hogy izgalmassá tette a mindennapokat. Se nem volt már annyira elmaradott, se nem volt még túlfejlődött. Tehát inkább csak pozitív hatása volt az emberekre. Szemben a mai dolgokkal.
És akkor ezek mellett beszélnék a zenéről, a játékokról, a mesékről stb... manapság minden annyira erőltetett, és versenyeztetett.
A '90-es években gyerek voltam, jó volt a végéig, a 2000-es évek teli lettek új dolgokkal, számomra 2003-ig jó volt, majd 2005-2006-ban jó lett, majd 2007-től ismét rossz lett. A 2010-es évek meg? Beindult egy nagyon negatív társadalmi gondolkodás, így xar lett.
Az idő múlása úgy általánosan?
Vágyom rá, hogy vége legyen, de sokszor elgondolkodom, hogy eddig mit b×am el az életben, és még mennyi évek vannak vissza, így azt tartalmasan, jól kellene leélnem.
99ben születtem
nagyon jó gyerekkorom volt (nem telefon nyomkodás meg facebook)
2005 be mennék vissza és 2012-ig élném újra
onnantól romlott el sok minden
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!