Mit gondoltok az esti tapsolásról, és különféle zenék lejátszásáról?
Én tegnap ezzel az autóval találkoztam :-)
Útközben voltam, de leültem egy padra, és végighallgattam. :)
Én arra gondolok , hogy ez egy majmolás aminek semmi értelme.
1. Nem csak az egészségügyisek dolgoznak. Pl: Bkk, takarítók, pékek stb.
2. Amikor sztrájkoltak, senki nem állt melléjük, senki nem tapsolt, zenélt, vonult ki velük
3. Mindenkinek megvan a maga munkája. Vírus előtt is dolgoztak az ápolók ahogy most is.
Lehet, hogy érzéketlennek fogok tűnni, de engem hidegen hagyj. Párom a kereskedelemben, Tesco-ban, dolgozik, bezzeg értük senki sem tapsol.
A gyárakban is dolgoznak és még sokan mások máshol.
Az orvosnak meg az a munkájuk, hogy gyógyítsanak. Ennyi. Mindenki teszi a dolgát.
Járvány idején persze, hogy több az orvosok és egészségügyisek munkája, ez van.
Azt bezzeg szinte sehol nem reklámozzák, hogy mivel erősítsd az immunrendszered.
Persze, mindenkinek elismerés, aki becsülettel és kitartóan végzi a munkáját, de ez nálam már, ez a taps, az a szint, amit én nem értek.
3-as, 5-ös, teljesen egyetértek veletek!
Ugyebár ha az emberekben benne lenne az alapvető tisztelet a másik ember iránt, akkor minden nap vírustól, karanténtól függetlenül elismerné mindenki MINDEN ember munkáját. Nem azt mondom, hogy sajnálom a tapsot az eü dolgozóktól (becsülöm őket, és ebben a helyzetben pláne le a kalappal előttük is), de ez a minden napos tapsikolós, zene bömböltetés már inkább az otthon tapsikoló embereknek szól, egymást szórakoztatják, ennyi. És igen, ha most hirtelen mindenki szereti őket, mert elfelejti mennyit szokott máskor puffogni rájuk miközben pl a sürgősségin vár a sorára, akkor legalább most ismerjék el mindenki más munkáját is, akik még most is tartják a frontot. Az áruszállítóktól kezdve, a kereskedelmi dolgozókon át, a rendvédelmi szervekig mindenkit.
Nem értek vele egyet. Valakinek ez a hivatása, és nagyon szép dolog szerintem, mindentől függetlenül. Alapból is járna nekik a nagyobb elismerés, amit mondjuk nem egy lepukkant környezettel, eszközhiánnyal, ami megnehezíti a mindennapokat és hozzávetőleges alulfizetettséggel honorálnának. DE!
Nehogy már egy vírus kelljen, hogy valakinek a munkáját megbecsüljük.. És abban sem értek egyet, hogy csak az egészségügyben dolgozóknak járna a taps, hanem azoknak, akik az élvonalban vannak, kollektíven mindenkinek, és akkor még azt mondanám, hogy egy nagyon szép gesztus. De még most is elfelejtjük más emberek erőfeszítéseit, az már úgy nem egészen szép dolog..
Mert ugyebár a csapból mindig folyik a víz és a lélegeztetőgépek is maguktól mennek hálózati áram nélkül.
25/F
Én minden nap hajnalban megyek dolgozni amikor mások még alszanak. Minden nap ( szombaton is) délután végzek, és megyek haza hullafáradtan. Takarítok. Korházban a fertőzött osztályon. Minden nap én is a többi takarító kolléga a belét kidolgozza, hogy vírusmentessé tegyük a kortermeket az újabb és újabb betegek számára. Szinte lehetetlen feladat. Engem, és sokunkat mégsem tapsolnak meg. Én még egyszer nem mentem úgy dolgozni vagy haza, hogy halljam a zenét, tapsot. De nem is baj. Testileg, szellemileg már annyira fáradt vagyok, hogy nem is tudnám értékelni. Szerencsére ahol élek, nem zavarják tapssal, zenével azokat az embereket akik nem tudnak otthon maradni, nekik menni kell dolgozni. Legalább ahogy bezuhanok az ágyba tudok aludni.
Én sajnálom, hogy a nagy tapsolásban elfelejtik, hogy sokan pihennének, aludnának, mert nekik másnap is meló van.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!