Veletek előfordul, hogy a melankóliát kellemesen élitek meg?

Néha megesik, általában szomorú zene hallgatása közben, hogy elfog valami nagyon furcsa, ambivalens érzés. Melankóliának nevezném, de mégse szomorúságnak, és semmiféleképpen se valami negatívnak. Hihetetlen nyugodtság és béke jár vele. Kicsit olyan, mint mikor az ember be van tépve, de nem a pörgetős anyagból. Vagy az Amerikai szépség jelenete jut még eszembe róla:

[link]

Olvastam egy nagyon találó megfogalmazást: "megfogod a szomit, nem futsz el előle, nem nyomod el, hanem barátok lesztek és elcsevegtek nyugiban az élet értelmetlenségén, amit végül mindketten elfogadtok, és lebegtek ezután".