Miből lehet észrevenni ha valaki szegény családból származik de jelenlegi jövedelme alapján középosztálybeli életet él? Mi a leginkább árulkodó jel?

Nezd meg a szüleit.

Erdekes de akiknek jobban megy es szegénységböl szarmaztak, NEM segitik a szüleiket hanem mindent garast a fogukhoz vernek. Gyakran parkapcsolatban is mindent feleztetnek. Megtanultak önzök lenni.

Nincs ilyen.

Én kicsi koromban bőségesen edtem, és már akkor megettem mindent a tányérról. Az sem feltétlen pazarol, aki pénzes, csak a debilek pazarolnak.

Az önzőség pedig a normálisaknál fordítva működik. Akik szegények, azok jobban osztogatnak.

Magamból kiindulva a szegény ember fejével való gondolkodás. Mivel nagyrészt apa nélkül nőttem fel, anyukám pedig nem keresett valami sokat soha, eléggé szorosra kellett húzni az övet.

A legtöbb dolgot megtanultuk magunkanak csinálni, akkor hívtunk szakembert és akkor vettünk újat, ha nagyon indokolt volt. Így tanultam meg forrasztani, glettelni, csempézni, csapot szerelni, varrni, főzni, szinte mindent, amivel mások már telefonhoz nyúlnak.

A másik a spórolás. Nagyon megtanultam kisakkozni a havi kiadásokat, megtanultam egészséges ételt készíteni kevés pénzből, megvannak a lelőhelyeim, ahol a számomra szükséges dolgokat (ruhákat, kozmetikumokat) olcsón tudom beszerezni, mégsem nézek ki igénytelennek és szakadtnak. Megtanultam, min lehet spórolni és mire nem szabad sajnálni a pénzt. Gyakorlatiasságot és kimértséget tanultam, mialatt felnőttem és mértéket mindenben. Ösztönösen az 50 forintos joghurtot veszem még mindig a 70 helyett és az akció határozza meg, hogy mi lesz az ebéd. Persze nem vagyok fillérb...ó, csak átgondolom kétszer is, hogy valami kell-e nekem vagy sem. Hogy jobb lesz-e attól, ha valamit megveszek vagy annyival nem jobb, hogy ráfizessek. Emiatt vagyok képes kijönni a magyar átlag alatti fizetésből úgy, hogy magyar átlag felett keresek már, de ezerrel rakom félre minden hónapban a fizetésem fennmaradó összegét.

Sosem lesz BMW-m, mert nem egy praktikus kocsi. Akkor sem, ha van rá pénzem. A specifikációt nézem és az ár-érték arányt, nem akarok gazdagnak tűnni. Jól érzem magam úgy is, ha átlagosnak látnak. 😊

Én magam hozom fel példának

Főtt étel három naponta ehettem melegviz sem sokszor volt plusz agressziv alkesz öreg.

Hát első lépés 15 évesen vállaltam suli mellett diák munkát a pénzböl az egyedül dolgozo anyukám segitettem.

21 évesen teljes állást vállaltam diák munkák után. Most hogy nem él itt a szemétláda és anyukám nem tartja el javult az anyagi helyzet.

Viszont én sprolok mig itt élek és a költö pénzböl számlák orvosságokaz fizetek meg itthon a kaját. Több napra főzök és mindog viszek enni magammal munkába. Havi 1x rendelek mert jot tesz a lelkemnek.

Ruháim 6-7 évesek (mitöl hiztam volna) és ritkán vásárolok de ha mégis akkor 4-5év a minimum amig hordani akarom. Több üzletet is megjárok akcios ujságok megnézése után.

Mivel strandra is 2évente egyszer mentem (4-es voltam általánosba amikor elöször voltam sulival a valatonon). Úgyhogy ha nyáron eljutok strandra kb csak sültkrumplit eszek kecsöppel.

De balatonon az egyszerélünk érzlsem van és utánna nem költök ha hazajöttem.

Otthon meg raktározom h ne menjek boltba és költsek indokokatlanul sokat. Így havi 1-2x boltolunk kartonosan véséroltunk mindig is. Mivel kocsim nincs banyatankolok a 150 centimmel :D de befogom néha a bátyámat hogy kocsival hozzon nagy tételeket (ő fél milliot keres havonta de ő otthagyott minket anyámmal és a bar0marc emberrel)

Őszintén szememen is tuti látszik a megviseltség pedig nem vagyok vénlány

23/n

Nálam a szegénység utóhatása a feltárazás. De kezddem előről. Mi is elég szegények voltunk és a szegénység szerintem nem egyenlő az éhezéssel. Olcsó, nem választékos és nem feltétlenül minőségi ételeket ettünk. Nem ettem gyerekként sonkát és sajtot csak parizert, nem vettünk csirkemellet hanem olcsóbb húst, kenyeret vagy krumplit ettünk köretnek, de nem éheztünk. A ruházkodásunkon látszott, mert új ruhára csak nagyon ritkán volt pénzünk, és őszintén megmondva a turkálókban nem mindig lehet kifogni a jó cuccokat. Bár anyámnak nem is nagyon volt ideje vásárolgatni. A házunkban nem hívtam senkit mert szégyelltem.

Felnőtt koromban akkor kezdtem megismerni egyes ételeket amikor elkezdtem dolgozni és megvehettem magamnak. Most már eljutottam oda, hogy megnézem higy az étel mennyire egészséges, és inkább többet fizetek érte ha úgy látom hogy van értelme. Konkrétan a joghurtnak én se látom értelmét hogy a 3x drágábban vegyem, mert úgyis natur veszek, így az olcsóbbat veszem. Tehát étkezést tekintve tudatos vagyok, mert az egészségemről van szó. Ruházkodást tekintve átlag kategóriába sorolnám magam a kinézetét tekintve, nem akarom mutogatni hogy nekem most már bizony van. Viszont azt vettem észre magamon higy szeretek feltárazni a ruhából. Van kb 5 dzsekim, 4 kabátom, 6 farmerom, pár nem farmer, 10 cipőm, és megszámlálhatatlan utcai felsőm. Ezt más nem látja mert nem hivalkodok vele. Többnyire újak, leárazáskor veszem őket azzal a tudattal higy "mi lesz ha nem lesz megint pénzem". Na ez a feltárazás a gyermekkori szegénység hatása. Kozmetikai cikket se azért vesz előre egy évre mert szórom a pénzt hanem mert akciós, és "mi lesz ha nem lesz". Próbálom visszafogni magam, de nem mindig sikerül. Nem érdekelt soha hogy többnek nézzenek mint ami vagyok, de vannak ismerőseim akik felnőtt korukban csak márkás ruhát vesznek, hogy még mutassák a világnak hogy ők márpedig megtehetik, akkor is ha nem. Ilyenből elég sok van. Rettegek attól hogy esetleg nem tudom kifizetni a számlámat. Nem késhetünk egy napot se mert rosszul érzem magam, ideges vagyok akkor is ha tényleg csak elfelejtettem.

Nem lettem sóher ember viszont megnézem kétszer hogy mire adok ki pénzt, de ez egy felnőtt embernél normálisnak kellene hogy legyen. Azt hiszem nem lehet egy dolog alapján meghatározni mindezt. És az én tapasztalatom szerint is aki lentről kezdte hamarabb adakozik mint aki beleszületett.

Ez nem mindig igaz.

Unokatestvérem egy elég gazdag család tagja mégis utál ételt "pazarolni" . Én azért szerényebb körülmények között nőttem fel, de előfordult már párszor, hogy rámszólt amikor ki akartam dobni valamit.