Soha nem fogom megszokni, hogy dolgoznom kell?

A harmincas éveim második felét taposom, és még soha olyan rosszul nem éreztem magam, mint mióta stabil munkahelyem van. Előtte is az volt a helyzet, hogy kb fél (max 1) év után ha felmondtam, vagy ha megszűnt a munkahelyem, akkor hihetetlen megkönnyebbülést éreztem. Nem arról van szó, hogy lusta vagyok vagy ilyesmi, hanem annyi minden más dolgom van (lenne), hogy emiatt frusztrál a munkára elpazarolt idő. És emiatt nem is alszom sokat, és olyan vagyok napközben, mint a mosott szar, mert éjjel próbálom kompenzálni a nappal elvesztegetett időmet. Ahogy "öregszem", egyre nehezebben bírom ezt az életmódot, de ha megpróbálok változtatni rajta, vagyis éjszaka aludni, akkor még szarabbul érzem magam, mert nem marad életem. Soha nem voltak öngyilkos gondolataim, de mostanában már sokszor arra gondolok, hogy jobb lenne meghalni egy balesetben, akkor nem kéne többé reggelente felkelni és munkába menni. Már egyetemre is megint beiratkoztam, hogy legalább a tanulás lekössön - szeretek tanulni, azt nem érzem elpazarolt időnek - és legyen mentségem rá, miért nem marad időm "élni". De ez is csak kamu, leköt még egy rövid ideig, de utána mi lesz?! Próbálok olyan munkát keresni, amitől nem bukom ki, de ezt nem lehet a végtelenségig csinálni. Közben valamiből meg is kell élni, de azzal meg megint minden életkedvem elmegy. Motiválatlanul meg baromi nehéz munkát keresni. A családommal is türelmetlen vagyok, haragszom mindenért, amivel plusz munkát adnak, ezáltal ellopnak még egy adagot az amúgy is kevés időmből. Pedig nem kéne haragudnom rájuk, de egyszerűen baromi ingerült vagyok minden apróságtól.

Szerintetek mit csináljak? Van ebből kiút?