Te várod (már) a Karácsonyt?
Szerintem ez az első alkalom, hogy nem igazán. A családtagjaim egyáltalán nem ismernek, sőt, szerintem le is szarják, mit szeretnék, úgyhogy szokás szerint valószínűleg kapni fogok valami leakciózott Balea tüsfürdő-szappan-testápolós csomagot, tele olyan termékekkel, amiknek a szagától is a hányinger kerülget, meg pár ruhadarabot anyámtól, amik pont olyan stílusúak/színűek, amilyeneket egyáltalán nem hordok, emellett minimum 2 számmal nagyobbak is, mint ami rám jó lenne és úgyis a nővéremnél fognak kikötni. Igazából az utóbbi években egyre biztosabb vagyok benne, hogy igazából neki vásárol, amikor "nekem" vesz ajándékot karácsonyra vagy bármilyen más ünnepre, csak nem akar a kelleténél több pénzt költeni, meg persze nem akarja, hogy a rokonok megszólják, hogy az egyik gyerekét elhalmozza ajándékokkal, a másiknak meg semmit sem ad, ezért a neki szánt dolgok egy részét becsomagolja és rájuk írja az én nevem. Legalábbis évek óta nem bírom hangsúlyozni nekik, hogy a szürke a kedvenc színem, M-es a méretem és felsőkből pl. imádom a kényelmes, kötött pulcsikat, és ehhez képest mégis mindig valami testhez simuló, XL-es, rikító színű tunika-förmedvényt meg hasonló dolgokat kapok, amik Teljesen Véletlenül pont ugyanúgy néznek ki, mint azok a ruhák, amiket tesóm hord.
Illetve már csak azért sem várom, mert ilyenkor mindig főznek egy csomó olyan ételt, amit gyűlölök, a paradicsomos töltött káposztától kezdve, a bejglin át a sült halig, és egy pár nap után elég fárasztó vajas kenyeren meg zacskós levesen élni.
#20
Én is ateista vagyok, mégis szeretem. Templomba nyilván nem megyek, és gyerekként se a Jézuskát vártam, de ettől függetlenül élveztem és a mai napig szeretem.
A karácsony maga pedig egy pogány ünnep "leszármazottja", a Jul-é.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!