Szerintetek is jobb volt a régi világ, mint a mostani?

Nem hiszem.

A tanárok tiszteletén mindig jókat mosolygok, elég olvasni pár könyvecskét amiket pl. Kosztolányi vagy Karinthy írt, túrót tisztelték a tanárokat akkoriban, csak jobban féltek tőlük, mint a mai diákok. :D

Egy szó: Nosztalgia :)

Az idő mindent megszépít.

#5 a számból vette ki a szót.

Az ember szívesen emlékszik a jóra. Sőt, idővel csak arra. Hogy mennyire jó volt, amikor fiatalon megismerkedett a szerelmével. Hogy milyen jó szórakozási lehetőségek voltak. Stb.

Arra már kevésbé, hogy emellett 3 testvére is meghalt gyermekbénulásban. Arra sem, hogy 3 értékes évét vette el a katonaság, ahol jócskán volt része megaláztatásban. Arra sem, hogy apának ellőtték a lábát a háborúban. Arra sem, hogy amikor a legjobb barátja elköltözött az ország másik felére, az egyet jelentett a barátság megszűnésével, mert telefon nem volt, internet pláne nem, a közelekedés nem volt ennyire gördülékeny, mint ma, esetleg postai levélen hetente egy levélváltást meg tudott ejteni, de ennyi.

Sorolhatnám még hosszasan.

A világ változik. Vannak persze olyan dolgok, amiknek vannak hátulütői, de alapvetően ezek a változások előnyösek. Csak az ember olyan, hogy nem szereti a változásokat. Akkor sem, ha azok jók. Emiatt frusztráltak lesznek, és pont azzal ellentétben, ahogy a múltat látják, a jelenből a pozitívumokat nem hajlandók megismerni (vagy elismerni), a negatívumokat annál inkább. Máris összeállt az a bizonyos "régen minden jobb volt" életérzés. (Ami egyébként nem általános jelenség, van, aki épp, hogy élvezi és kihasználja a változás adta új lehetőségeket.)

Más dolog: iskola. Alapjában véve nem értek egyet a testi fenyítéssel, bááár néha azért vannak olyan helyzetek, amikor talán az a leghatékonyabb. De akkor sem helyeslem. Nyilván buta gondolat lenne ezt a régi tanároknak felróni, hiszen az volt az elvárás, hogy ha valakit komoly vétségen kapnak, annak akkor adjon is egy sallert. A baj az, hogy sokan ezt általános fegyelmezésként kezdték el használni, és minden kis hülyeségért már vertek. Egy normális tanár akkor sem ettől várta a tiszteletet, és tényleg csak súlyos esetben alkalmazta. És általában nem is félelemből tisztelték régebben a tanárokat. Hanem mert maga az, hogy tanár, egy tekintélynek számított. Tudod, az az ember, aki rengeteget tud, és rengeteget tesz azért, hogy mások is előrébb legyenek az életben.

Egyébként magának a tanulásnak is sokkal nagyobb volt a nívója. Száz-százötven éve még kiváltság volt, ha valaki tanulhatott. És azzal, hogy tanulhatott, lehetőségek nyíltak meg előtte egy jobb életre. Most a tanulás nem kiváltság, hanem kötelesség (ami egyáltalán nem baj!), ami ettől már sokkal kevéssé vonzó. A tanulás már nem kiváltság, hanem nyűg. Emellett általánosságban az emberek együttműködőbbek voltak az iskolával/tanárokkal. A 80-as években is voltak utált tanárok. Akkor is volt, akiket nem tiszteltek. De alapvetően a tanár volt "valaki". A legtöbb gyereknek elmondták otthon, hogy tisztelettel kell viselkedni a tanárral. Hogy ő az az ember, akinek majd a jövőjét köszönheti. És becsület volt az, ha jó eredményt ér el nála.

Ma milyen az általános hozzáállás? Hogy szinte még a szülő hergeli a gyereket. Ha bulásra áll a gyerek, nem az a fő kérdése a szülőnek, hogy "hát fiam, miért nem megy a tanulás?" Hanem az, hogy hogy mert az a szemétláda egyest adni az én tökéletes kisfiamnak? (Aztán persze vannak, ahol pont az ellenkezője ennek a hozzáállás, ami pedagógiailag legalább ennyire baj.) Az oktatási rendszernek pedig olyan a felépítése, hogy az kifejezetten kedvez a tanárok támadásának. A tanároknak egyszerűen nincsenek eszközeik. Nem azt mondom, hogy megint verni kéne a gyereket, de egész egyszerűen vannak olyan helyzetek, amiket így nem lehet megoldani. Én dolgoztam tanárként. Egyszer rá mertem szólni egy kislányra, amiért órán a körmét festette. Másnap kaptam a fenyegetést, hogy apuci megver. Majd pedig a kislány osztályfőnöke jött elbeszélgetni, hogy ilyenért ne szóljak a lányra, mert én kerülök bajba, és különben is, az apuka minden évben beíratja sítáborba a lányát, amiből az iskolának pénze van. Igen, volt ilyen. De olyan is, hogy bepanaszoltak, amiért szakkörön tanítani mertem. Mert hogy a gyereket nem azért járatják szakköre, hogy arra is még tanulni kelljen. A szakköri verseny okozta a legnagyobb felháborodást, mert volt olyan szülő, akinek előtte foglalkoznia kellett a gyerekkel. Készülnie kellett a versenyre, és nem csinálhatta a saját dolgát.

Meg volt még pár érdekes sztori. Nem véletlenül váltottam pályát.

Persze, mondhatnánk, hogy "régen ez jobb volt". Tényleg tanárnak lenni jobb volt. De ha azt vesszük, hogy ma meg sokkal nyitottabb az oktatási rendszer... egy szegény családból származó embernek is van esélye akár egyetemet végezni is, ha elég jól teljesít. (Az más kérdés, hogy a társadalmi mobilitás még mindig elég alacsony szinten áll.) És egyébként némi átalakítással egész jó oktatási rendszert kéne létrehozni.

Rég nem voltak akkor háborúk?

Hol élsz te? Mindig is voltak, vannak és lesznek.

Igen, jól tettek a tanárok, mikor adtak egy két körmöst. Párom mesélte, ő is kapott, mert megerdemelte, mégse rokkant bele! Ma meg a diák veri a tanárt. Jesszus hol élünk???