Az egész világon amit a legjobban utálok, azok az emberek. Más is van így ezzel?

"A kérdező kommentje:

#5: Nem, én nem vagyok olyan mint a többi ember. Én más vagyok."

Mondj példákat arra, kedves Kérdező, miben vagy más.

Én is.

De a legjobban magamat utálom, mert sosem lesznek velem elégedettek, barmennyire törekszem. Mindig csúnyának (a fejem aránytalan, a testem tömzsi (de NEM VAGYOK KÖVÉR), szóval igazuk van), hülyének, szánalmasnak fognak engem tartani, és bárhogy próbálok fejlődni, az sosem lesz elég.

Hozzám képest biztos tökéletesek, és ezt rendesen éreztetik is. Ez k^rva nyomasztó; annyira, hogy depresszióval és pánikrohamokkal küzdök. Bele se merek gondolni, hogy milyen jövőm lesz, valószínűleg egy tipikus aluljáróban üvöltöző, bolond hajléktalan néniként fogom végezni, akin egy ország röhög.

Csak a magamhoz hasonló "nyomikkal" tudok kijönni, illetve akiknek valamiért szintén bőven kijár(t) a lenézésből/idegenkedésből. Persze tudom, hogy ez illúzió, de akkor elhiszem, hogy én is érek valamit. Mindjárt nem utálom annyira magam.

Gyűlölöm ezt a fajt.

Az alapvető emberi jellemben az önzőséget, a lustaságot, a csordaszellemet, a kapzsiságot, az értelmünk helyett az ösztöneink követését utálom.

Egyébként az embergyűlölők esetén szerintem általában van egy kör (hozzátartozóik egy része, barátaik és saját maguk), akiket nem gyűlölnek. Bár magunkat se tartom különbnek, vagy csak néhány pontban. Csak magunknak "megbocsátom".

Az ilyen kérdéseknél mindig annyi "humanista", emberszerető gyűlik össze... A való életben is valóban különbek vagytok? Pl befogadjátok a különc, fura embereket? Nem taszítjátok el, aki szomorú, mert szr élethelyzetben van?

# 16

Én például nem emelem magamat pieszetrálra. Sőt.