Miért érzem úgy, hogy a legjobb barátnőm direkt ki akar zárni a közös társasági életből?
A legjobb barátnőmmel (röviden: lb-m) egy osztályba jártunk általánosban, majd gimiben is egy suliba (de más osztályban). Én 11-től eljöttem abból a suliból, és ráadásul magántanuló is lettem.
Az lb-mnek egy jó közössége alakult ki az osztálya nagyrészéből, én ebből a társaságból kimaradtam... (pedig más osztályokból is vannak ebben a társaságban).
Közben én egy alkalommal találkoztam az ő barátjának (akivel jár) a baráti társaságával. Egész megkedveltem őket, és mondtam az lb-mnek, hogy ha menne ki velük, hívjon engem is, mert akarok velük spanolni...
Nemrég tudtam meg, hogy volt velük kint. Szabatkozott, hogy úgy volt eredetlieg, hogy csak ketten lesznek a barátjával, majd megjelent az lb-m két barátnője, majd a fiújának a haverjai... S persze együtt lógtak.
Én ezt mind értem, de nem fogom fel, miért nem jutok eszébe sohasem, mikor társasággal van kint???
Jól tudja, hogy nekem nincsen baráti társaságom, pedig szeretek kint lenni emberekkel. Gimis éveink elején, még együtt terveztük, hogy milyen vagány közös társaságunk lesz, aztán ő megtalálta az övét, én meg egyedül maradtam...
Mit mondhatnék neki? Hogy beszéljek neki erről, hogy ne legyen kínos?
Még tudnék mesélni a dologról, hogy tisztább legyen, de így is egy regényt írtam már...
"Ez részben az én tulajdonságom, hogy nem úgy vagyok jelen a 3D-ben, mint ők" ez a rész nem teljesen tiszta, de oké:)))
Azért köszi a választ!
Lehet, hogy tényleg csak nem jutottál eszébe és hirtelen jöttek mások is, amíg ez nem rendszeres szerintem teljesen felesleges kiakadnod.
A másik lehetőség, hogy egyszerűen csak nem akar már téged az új társaságában és ezt el kell fogadnod. Nem akaszkodhatsz rá. Új baráti köre van, amibe ő nem szeretne téged bevenni . Azért mivel az állítólagos legjobb barátnőd szerintem a minimum lenne, hogy ezt elmondja neked. De erről inkább vele kellene beszélned, mert mi itt teljes idegenekként nem sokat tudunk segíteni, mert egyikőtöket sem ismerjük.
Hogy ne legyen kínos? Legjobb barátnők vagytok, ne azon stresszelj, kínos lesz-e vagy nem. Megkérdezed, hogy van-e valami oka, hogy nem hív el téged, amikor a barátaival van és kész.
2: Pl. a fotocellás ajtó sem szokott érzékelni.
:S
Szereztem már agyrázkódást is azáltal, hogy nekimentem.
Emberek sem érzékelnek, simán rám lépnek, belém könyökölnek, véletlenül lefejelnek, stb.
Nem úgy működik nekem a fizikai világ, az életesemények, mint másnak.
Igen egyértelmű, hogy nem akar már bevonni az ö kis csapatába.
Az emberek az idővel változnak ,lehet hogy általánosban , majd gimiben tök jóban voltatok, de az élet széthuzza az embereket , főleg ha egy új társaságba keveredik.
Magyarán nincs rád szüksége.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!