Van köztetek, aki felnőttként utál valakit? Milyen érzés utálni?

Akkor is, ha eszembe jut. Sírni tudnék és pusztítani, hogy minek él ilyen ember a földön, egyáltalán ki a fenének van hasznára, hogy nem veszi észre, hogy milyen gonosz és bántó, hogy lehet ilyen lelketlen, de komolyan, akik szemét dolgokat mondanak/tesznek, azok nem tudják magukról?? Ha meg ennyire ostoba, hogy ne tudja magáról, akkor be kéne zárni, mert csak pusztít mindent és mindenkit maga körül.

Miközben rá gondolok összeszorítom az állkapcsom, megmerevednek/megfeszülnek az izmaim, visszafojtom a levegőt. Annyi mindent mondanék/mondok neki, hogy szóhoz sem jutok, mert egyszerre akarok mindent, szavakat sem találok rendesen.