Neked volt már olyan barátod, aki nagy hatással volt rád, és rosszul esett, hogy vége lett a barátság?

Volt,3 is.

Persze hogy volt, aztán kihasznált és átba*zott. Akkor rosszul esett sokáig, de már nem csinalnam vissza.

Volt, de nem kell kétségbe esni. A másik ember kiismeréséhez nagyon sokféle élethelyzetben mutatott viselkedés alapján lehet csak eljutni. A pozitív érzelmeknek meg mindenképpen örülni kell.

Volt, és meg lennék lepve, ha nem lenne még hasonlóban részem...

Volt pár ilyen igen. Szerencsére a legtöbb olyan, hogy nem bánkódunk rajta, hogy vége lett, másfelé sodort minket az élet. Néha amikor találkozunk összeülünk borozgatni, nosztalgiázunk kicsit, de tudjuk, hogy ez az élet rendje, semmi sem tart örökké. Amíg egy helyen éltünk/dolgoztunk/tanultunk több dolgunk volt egymással az életben, addig tartottuk a kapcsolatot. Most jól esik az őszinteség, magunkkal és egymással szemben is, hogy nem látjuk értelmét annak, hogy facebookon írogassunk egymásnak, hogy épp mi van velünk, tök jó dolog az őszinteség, örülünk, hogy él a másik, hogy jól van, de különösebben nem érdekel és emiatt nem is haragszunk egymásra, én jobban haragudnék ha a barátság fenntartása miatt napi szinten ilyen kényszerbeszélgetéseket folytatnánk. Ha erre járnak szívesen látom őket, mindig szívesen megosztok velük egy üveg Irsait, de mindenki járja a saját útját az életben. Egyre inkább úgy látom, hogy minden emberi kapcsolat mögött érdek húzódik és ez még önmagában nem rossz, csak akkor ha ezt rossznak véljük. Most lehet, hogy velük már csak x évente találkozom, de nincs is olyan elvárás a találkozás mögött, hogy nem tudom milyen jól érezzem magam a társaságukban. Mert amikor napi szinten találkoztunk akkor ez az önzőség ott volt...

Egy volt, és mai napig nem tudom őt elfelejteni, hiába vesztünk össze...

Volt, kettő is. Az egyiket a másik személy tette tönkre, a másikat pedig én, mindkettő nagyon rosszul esett, mert leginkább csak félreértés miatt történt az elhidegülés. Szerintem ritka az olyan ember akivel ez nem esett még nem, de addig jó amíg képesek vagyunk olyan közel engedni magunkhoz valakit, hogy fájjon az elvesztése.