Nem tudok felszínes kapcsolatokat sem kialakítani? Miért?

A munkahelyemen az emberek többnyire elvannak együtt, a vezetővel pl. mindenki megtalálja a közös hangot, én bármennyire szeretném, egyszerűen nem megy. Két szónál többet nem tudok vele beszélni, miközben ha ott van egy harmadik személy, ketten simán percekig elbeszélgetnek és poénkodnak, én pedig csak hallgatok.

Én szinte csak a munkahelyi dolgokról tudok beszélgetni másokkal, hétköznapi dolgokról közel esélytelen. Elmondanak dolgokat és én is elmondok, de mégsem érzem, hogy ez bármit jelentene. A napokban vettem észre, hogy ott vagyok, de mint ha nem tartoznék oda, pontosabban nem tudok olyan csapattag lenni, mint bárki más.

Iskolás koromban mindig egy jelentéktelen ember szerepét töltöttem be. A végére néhány kivétellel szinte egyetlen magamfajta emberrel beszéltem nap mint nap, mégis, ez az ember többet jelentett mások szemében, mint én. Az ő véleménye számított, az enyém nem. Engem szívattak, miközben őt békén hagyták.

Nem hiába szinte csak a munkahelyi környezet a szerepel a leírásban. Semmilyen más kapcsolatom nincs az emberekkel, miközben nagyon szeretnék barátokat, akikkel el lehet menni pizzát enni, kirándulni stb.

Értem, hogy ezek többsége felszínes kapcsolat, mégis sokaknak több száz ismerősük van és minden nap beszélgetnek egymással, nekem 50 (nem elírás, ötven) ismerősőm van és hetekig egyetlen üzenetváltásom sincs. Nem szeretek a neten beszélgetni, így könnyen elfogadtam, hogy nálam nem fog másodpercenként a Messenger jelezni, viszont sosem fogom elfogadni, hogy egyetlen embert sem nevezhetek barátomnak.