Hogy mondjam meg neki, hogy hagyjon békén (HOSSZÚ)?

Másodéves egyetemista vagyok, korábban jártam egy évet egy másik egyetemre is, ahonnan el tudtam fogadtatni tárgyakat, így tudok felvenni felőbbévesekkel is tárgyat.

Egy ilyen szabvál tárgyron találkoztam egy sráccal, aki azóta rám van tapadva, és nagyon zavar. Ő már a 4. évét kezdi (a 3,5 éves alapszakon) de még mindig első éves tárgyakat csinál, mert sokszor bukott, és a saját évfolyama már diplomázik, ő viszont mint mondtam még mindig az elsőéves tárgyakkal szenved. Már nem ismer senkit azok közül, akikkel órán ül, így tök egyedül van (ezt már milliószor mondta, hogy ő mennyire nem ismer senkit). A problémáim a következőek vele:

Az első hét óta, mióta megismertem, az van, hogy ha nem megyek be a közös óránkra, ír is (MINDEN alkalommal, amikor nem megyek be), hogy miért nem mentem be, volt, hogy lecseszett amiért nem mentem be, és kb "rámparancsolt" hogy járjak be.

Órák után ha nincs órám és neki sincs, akkor sétál velem hazafele mert ráér, de ha megállok egy boltnál hogy vásárolnom kell, hirtelen neki is kell, és jön be velem a boltba - de ha nem állok meg, sose megy be a boltba hogy vennie kell valamit, mindig csak akkor kell vásárolnia, amikor nekem is érdekes módon.

Sokszor beérek az egyetemre, és látom hogy az aulában ácsorog egyedül és néz ki a fejéből. Én rá se hederítek, megyek be a terembe, és egyszer csak már a sarkamban van és mondja a magáét mintha barátok lennénk és úristen ezt el kell mesélnie.

Ha máshoz ülök le és a másikkal foglalkozok, akkor is odajön és köszön - ezzel még nincs is baj, de le is ül egy szó nélkül, mintha ő is hozzánk tartozna és beledumál a beszélgetésünkbe, nem zavarja, hogy senki nem kérdezte őt, vagy hogy senki sem figyel rá.

Ha "levegőnek nézem" akkor is próbálna beszélgetni. Pl egész órán olvastam, mert nagyon érdekelt az adott könyv, de ő akkor is mindig dumált hozzám, és nem igazán zavarta, hogy olvasni szeretnék. Mindig egyszavas válaszokat adtam és rá se néztem, nem folytattam a témát, de mindig próbálkozott valamivel.

Történt olyan, hogy óra után odamentem csoporttársakhoz, és elköszöntem tőle, erre ő kint az épület előtt várt rám 20 percet (mert tudta hogy nincs órám már) és menjünk együtt, mert úgyis egy irányba mennénk. Nem zavarta, hogy az orra előtt vettem elő még az épületben a fülhallgatót hogy zenét hallgassak az úton majd, az se zavarta, hogy ahogy kijöttem dugtam be már a fülembe, hiszen én mentem a dolgomra mert nem gondoltam hogy engem vár, de elindult mellettem és elkezdte mondani a magáét.

Próbálom már "levegőnek nézni", ha köszön akkor köszönök, ha mond valamit, csak annyit reagálok hogy oké/értem/aha/hm, nem kérdezek semmit tőle, nem hozok fel témát se semmi, de nem veszi észre, hiszen tegnap még ELHÍVOTT pizzázni, persze ezt is úgy, hogy nem mentem be a közös órára, és rá egy órára írt hogy van-e időm a héten vele pizzázni menni.

Egyszerűen megfulladok. Nem is ismerem, nem is akarom megismerni, mert nem bírom elviselni magam körül a hülyéket, és neki csak annyi oka van a sok csúszásra, hogy lesz*rta az egyetemet az elején, de közben helyesen írni sem tud, egy szó nélkül elküldi a jegyzetét, de tele van helyesírási hibákkal (pl gyulladás egy l betűvel, vagy hosszú ékezet helyett rövidet ír sokszor, pl modosit.) - nem mondom, hogy én tökéletesen írok, elvégre nem bölcsészek vagyunk (mászaki szakon vagyunk egyéblént), de legalább nagyjából jó a helyesírásom, és ha nem tudom hogy egy szót hogyan kell leírni, akkor utánanézek vagy máshogy fogalmazok, minthogy sz*rul írjam le. Sokszor olyan ijesztő tekintettel tud nézni is, a frász kiver most már tőle, én nem tudok ilyen emberekkel barátkozni

Nem mintha én tökéletes lennék, csak teljesen mások vagyunk, és ő pont az a típus, akit én nem tudok elviselni magam körül.

Hogy mondjam meg neki, hogy hagyjon békén? Igazából nagyon sajnálom őt, mert tudom, hogy mennyire rossz amikor tényleg nem ismer senkit az ember, és neki erről szól már 2-3 éve az egyetem, hogy minden órán egyedül ül és senkivel se tud összebarátkozni, de erről nem én tehetek, és nem vagyok szeretetszolgálat hogy pátyolgassam, ráadásul annyira tapad, megfulladok, utálom hogy jön utánam amint meglát, hogy egy szó nélkül mellém ül, meg se kérdezi hogy leülhet-e, hogy heti 3x vele "kell" hazasétálnom, mert akárhova megyek jön utánam.

Hogy mondjam meg neki, hogy ne gázoljak a lelkébe, mikor a "hanyagolás" és "levegőnek nézés" nem jön be?