Hogyan lehetne megleckéztetni egy ilyen kamu barátot?
Barátomal együtt vagyunk 3 hónapja. Ha megyünk valahova és négyesben akarunk menni akkor az ő legjobb barátjával és annak barátnőjével szoktunk menni.
Párom előző barátnőjével évekig voltak együtt, ahogy ez a pár is már évek óta együtt vannak.
Nem nagyon hiszem, hogy nagyon szoros lett volna ez a négyes, de ki tudja.
Mikor velem össze jött párom megismertem a csajt kb két hétre rá.
Elmentünk másnap ketten kávézni, tök jól megnyíltam neki, viszonylag ő is nekem. (Amúgy nem az a megnyílós tipus vagyok, de ő valahogy sajnos azóta is mindig ilyen hatással van rám)
Nagyon jól elvoltunk ahoz képest. Barátom ennek nagyon örült is.
Voltunk valahol négyesben és csináltam közös képet, de azt kérte a csaj csak Instára tegyem fel, Facebookra ne (privát a fiókom). Akkor még nem értettem de bele egyeztem. Ő sosem rakott ki velem semmit, és csak Instán lájkolta a képeim.
A hónapok során feltűnt, hogy általában mikor találkozunk leszól valamit rajtam. De egyébként neki semmi önbizalma nincs, csak első ránézésre tűnik úgy.
1x - 2x mikor volt egy kisebb össze veszésünk párommal mindig hírtelen rám írt a csaj, kifaggatott, addig kérdezősködött míg el nem mondtam neki min vesztünk össze. Majd látszólag segített kibékülni, de nem hiszem, hogy rajta múlt...
Egy hónap után párom exe is (akiről már fent volt szó) megpróbálta megmérgezni a kapcsolatunkat. 3 hónap alatt volt jó pár próbálkozása erre.
Mikor kérdeztem a haver csajtól, hogy ő még jóban van-e az exel mindig erősen ellenkezett, de volt egy olyan sejtés en, hogy hazudik.
Én most úgy sejtem az ex vagy tud róla, hogy mi “jóban vagyunk” és így próbál neki infók az szerezni barátomról és a kapcsolatunkról, vagy azért nem akarja nyilvánosságra hozni a kedves lány, hogy akármelyikőnkel jóban van, mert a másiknak azt hazudja, hogy nem.
Az biztos már nem szwretnék ennek a lánynak semmit mondani a kapcsolatunkról és nem szeretnék vele tovább jópofizni.
Arra gondoltam nem sokára lesz a szülinapja és raknék ki Facebookra egy közös képet az idővonalára amit az ex is látni fog. Ha nem tud róla, hogy mi “jóban vagyunk” akkor ezzel le kutatom és ki fog derülni hogy őt is átverte.
De talán ennél durvábbat is ki lehetne találni.
Várom az ötleteket! 😁
Majd ha betöltöd a 16-ot kinövöd...
Egyébként eleve nonszensz a párod exével öribarinak lenni...
Szimplán csak ignoráld és kész. Nem kell mindenkivel jóban lenni.
És jah, ez amúgy tök gyerekes tőled, tini kategória egyel lentebb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!