Szerintetek is próbál nekem keresztbe tenni, vagy csak túlreagálom?
19 éves lány vagyok, most érettségizek.
A legjobb barátnőmmel osztálytársak voltunk egész gimiben, és tizedik osztályban eldöntöttük, hogy együtt veszünk fel faktot (biológia-kémiát), mert mindketten orvosira szeretnénk menni.
Ez idáig rendben is volt, és a következő évben kezdődtek a problémák. Én világéletemben kitűnő tanuló voltam és versenyeztem is, ő viszont mindig gyenge közepes volt, ha megerőltette magát, akkor esetleg négyes, ritkán ötös. Próbáltam ösztönözni arra, hogy tanuljon, mivel egyik sem olyan tantárgy, hogy "hasraütésszerűen" megy, ha nem vagy zseni. Én rengeteget ültem mellé (nem csak ezen tantárgyak mellé), pedig kifejezetten jó képességűnek mondanak. Ő nem.
A tanárom megkérdezte, nem-e szeretnék biológiából OKTV-n részt venni, illetve egyéb versenyeken szerepelni, amire persze igent mondtam, szeretném kipróbálni magam. Mivel a legjobb barátnőm, gondoltam akkor csináljuk együtt, tanuljunk együtt. Persze ő erre is magasról tett, nem készült rá semmit, amivel semmi baj nem lenne, de miután én bejutottam a döntőbe, ő meg még a második fordulóba se, nem szólt hozzám hetekig. A többi versennyel ugyanezt csinálta, nem jutott be sehová, mégse mondta sosem, hogy ő nem akar inkább jönni, aztán meg fújt rám. Neki is ugyanúgy meg lett volna a lehetősége, csak le kellett volna ülnie. Félreértés ne essék, én sosem erőltettem, semmi közöm hozzá, csak próbáltam bátorítani.
Aztán elkezdtem ezt a "versengést" érezni benne már órákon is, minden tantárgyból...
Tizendegyedik végére "feladta", mert hogy neki nem megy a kémia (nem ült le mellé), és nem orvosira megy, hanem gyógytornásznak. Ennek kicsit meg is örültem, mert nem lesz legalább ez a versengés megint. Viszont csak rosszabb lett.
Nem kell neki a kémia egyáltalán, ennek ellenére érettségizett belőle középszinten, és erre hivatkozva bejárt az emeltes órákra, ahol én voltam és egyfolytában kritizálta azt, ahogyan a kísérleteket csinálom. Észrevettem rajta, hogy baráti körben mindig próbál "leégetni", zavarba hozni, és úgy beállítani a dolgot, mintha ő felsőbbrendű lenne.
Ballagáson kuratóriumi díjat kaptam a versenyek meg ezek miatt, minden osztálytársam odajött gratulálni, erre ő csak annyit mondott: "Látod, a tanárnő csak elintézte neked hogy kapjál díjat."
Ez nekem borzasztóan rosszul esett, mert ennek semmi alapja nincsen. Az egyik tanárnőm valami megyei ösztöndíjra akar engem pályázni, mert nincs igazán jó családi helyzetem, és szeretne segíteni a továbbtanulás finanszírozásában. Semmi köze ennek a tanárnak ehhez a díjhoz, ez teljesen más alapján lett odaítélve, és ez a nő benne sincs abban a bizottságban, mivel ezt az önkormányzat szervezi.
Mindenesetre nagyon megharagudtam rá.
A legújabb pedig, hogy tegnap este arról beszélgettem vele, hogy muszáj lesz diákhitelt felvennem, mert nem tudjuk kifizetni a költségeket, és hogy kicsit aggódom, mi lesz ha adósságba verem magam.
Ő erre annyit felelt, hogy még mindig megkönnyíthetem a dolgom, és ha ő a helyemben lenne, biztos nem adná be mégsem orvosira, és jövőre megpróbálná mondjuk ápolónak.
Ezt egyébként nem egyszer mondta, hogy hagyjam a fenébe az egyetemet...Hogy nem bírnám, kiégnék idegileg és stb.
Borzasztóan haragszok rá, mert úgy érzem, hogy rettenetesen irigy, és már nem is tekint a barátjának, mert akkor nem mondana ilyeneket. Pontosan tudja, hogy mennyi energiát fektettem a tanulásba, már túl vagyok minden írásbelin, és bőven felvennének, még ha a szóbelit el is rontom, erre ő ilyeneket mondogat nekem...Annyira kiakasztó, pedig régebben annyira jóban voltunk. Szerintetek túlreagálom, vagy ez a kapcsolat már veszett ügy?
Az a baj, hogy leírtál egy helyzetet úgy, ahogy te látod, ahogy te érzed. Ez alapján csak azt lehetne írni, hogy neked van igazad. De az életben mindig úgy működik, hogy ha a másik fél írná le az ő gondolatait ugyanerről, akkor neki adnának igazat.
Mondenesetre függetlenül attól, hogy mi történt köztetek, aki így ír a barátnőjéről... szóval ne erőltesd, szerintem. Csak a rosszat látod benne és feltételezed róla, ez már nem barátság.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!