Ha volt ilyen sztoritok, elmesélnétek, hogy hogy volt?





Óvodás korunk óta a legjobb barátnőm volt, ahogy nőttünk egyre többet veszekedtünk, apróságokon, mindig én engedtem. Egyszer meguntam. Nem kértem bocsánatot többet. Onnantól néha beszéltünk, néha nem, lettek más barátaink, de szerintem ő is úgy volt ahogy én, hogy azért el lettünk volna megint, mert az érdeklődési körünk és a viselkedésünk is hasonló.
Aztán mindketten együtt voltunk ugyanazzal a sráccal, csak ő komolyan, én pedig futólag, mármint nem voltunk szerelmesek, csak egy ideig együtt voltunk :D Amikor a srác eltűnt, a lány bejelölt facen, de soha nem írtunk egymásra. Ami érdekes, mert akit nálam jobban utált lány, azzal így lettek nagyon jóba.
Később új facem lett, és nem jelöltem be rajta, meg egy ideig ha megláttuk egymást az utcán, ilyen mosolyfélét vicsorogtunk, mert ciki volt.
Azóta eltelt 5- 6 év.
Pont tegnap láttam megint, de már rég nem gondolkodom rajta, hogy lehetnénk barátok, mert jó élete van ahogy hallom, el vagyunk külön és nem haragszom rá semmiért.
Mi ilyen büszkék vagyunk :) Majd talán ha egy idősekotthonába leszünk, akkor felengedünk.





Oh. Régi emlékek. Persze, hogy volt. Az első és remélhetőleg az utolsó, mert nem szeretem ugyan azokat a hibákat elkövetni.
12 éves barátságom csak úgy porba hullott. Volt egy legjobb barátnőm, aki már az utolsó évek során nem volt nevezhető BFF-nek. Jóban volt még két lánnyal annyira, hogy már engem néha-néha levegőnek nézett. Pff, piszok jó volt.. A lényege az, hogy megtudtam, hogy elárulta a titkaimat valakinek, erre én annyira leüvöltöttem, hogy még a padló is beleremegett :D Ő tagadta, azután nem beszéltük meg a dolgot. (Durci volt, pedig én próbáltam vele kommunikálni, végül hagytam a fenébe) A buszállomáson szoktam vele még beszélgetni, de sohasem lesz már a régi... Csalódtam benne. Nem beszélünk egymással a múltról. Már nem érdekel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!