Meleg vagyok. Elhatároztam, hogy nem csinálok belőle többé titkot, nem járok lehajtott fejjel és felvállalom. Ugyanakkor kissé még bizonytalan vagyok. Szerintetek? (többi lent)
A hozzám legközelebb álló emberek már nagyobbrészt tudják. Ők eddig totál jól fogadták ezt, igazából nem nagyon lepett meg senkit a dolog azt hiszem. :D
Ugyanakkor így néha felmerül bennem, hogy a fiú barátaimnak vagy úgy alapvetően az engem körülvevő fiúknak (pl osztálytársak) nem lenne-e fura úgy a társaságomban lenni, hogy tudják, hogy meleg vagyok.
Tehát nem lennének-e távolságtartóbbak velem, meg nem lenne-e kínos mondjuk velem beülni valahová "kettesben" (enni, kávézni, inni stb) és hasonlók.
Kicsit aggaszt ez a dolog. Nem akarok senkit kellemetlen helyzetbe hozni ezzel vagy bármi hasonló, de így folyamatosan saját magamat hozom kellemetlen helyzetbe, hogy ezeken agyalok.
És most nem is attól félek, hogy most akkor minden kötél és barátság szakadni fog, mert nyilván nem lesz ez, csak, hogy eltávolodnak tőlem az emberek.
Lányokkal ugye érthetően nincs ez, velük sokkal könnyedebben kezelem az egészet.
Ti hogyan kezelnétek egy olyan ismerőst, barátot, akitől tudjátok, hogy meleg?
Nem lenne fura vele kettesben időt töltenetek, vagy egyszerűen vele lógnotok?
Jó, de ha az azonos érdeklődési kör (most a vonzódást eltekintve), hobbi, intelligenciaszint stimmel, akkor miért nem barátkoznál egy meleg sráccal?
Ezt totál nem értem.
Nem a Marsról jött idegenek vagyunk, akik totál másképp működnek, hanem ugyanúgy emberek és ugyanúgy lehet számtalan közös dolog bennünk.
Lehet, hogy most is van meleg ember a baráti körödben, csak fogalmad sincs róla, hogy ő meleg.
Ez olyan, mintha lányokkal nem "spannolnál", azért, mert ők más nemű emberek iránt érdeklődnek.
Sőt. Még inkább olyan, mert én még lány sem vagyok, ilyen szinten nincs az sem, hogy mondjuk feltétlen a "lányos dolgok" lennének az érdeklődésem középpontjában.
Engedd el a tízest, a kommentje alapján számára a világ hetero hapsikból áll akikkel lehet csajozni, meg dugnivaló csajokból. Hiszen számtalan egyéb dologról is beszélsz a haverokkal a csajokon meg a kúráson kívül, és a férfi-nő barátság is azok közt működőképes, akik túllátnak azon, hogy a másiknak nunija vagy kukija van, és kíváncsiak esetleg az agyára is...
Szerintem egyszerűen a következő kérdésnél mondd meg, hogy most épp Bélával kavarsz. Nekem is van egy meleg haverom, aki hatalmas körítést adott ennek az egésznek, nagyon be volt feszülve a coming out-tól, de teljesen fölösleges. Ugyanaz az ember maradt, akivel összebarátkoztam, csak megtudtam róla egy plusz infót. Persze van, aki ezen jobban fennakad, vagy idő kell neki ahhoz, hogy megszokja, de nem hiszem, hogy emiatt bárki értelmes ember lerázna téged. Ahhoz meg, hogy azt higgye valaki, hogy ha te meleg fiú vagy, és ő is fiú, akkor MINDENKÉPP bejön neked, és emiatt kellemetlenül érzi magát a társaságodban, na az nem kis fokú egoizmus :D
Meleg vagyok, a legjobb barátom egy 100% heteró fiú. 7 éve ismerjük egymást, szóval nem friss a dolog.
Milliószor voltunk már kettesben, és akkor mi van? :D Miért lenne kínos? Rengeteg mindent csináltunk már együtt, gyakorlatilag együtt nőttünk fel, most pl. edzeni járunk együtt. Középsulis korunkban messze laktak, és elég sokszor itt aludt nálunk, hétvégén bulik után, utána meg másnaposan együtt próbáltunk embert csinálni magunkból xD Rengetegszer falaztam már neki csajügyben, meg ő is nekem fordítva. Egyetem alatt egy évig együtt is laktunk, csak azután ő összecuccolt a barátnőjével, de azóta is hetente 1x-2x találkozunk, hülyülünk, csinálunk egy csomó mindent. De amíg együtt laktunk se volt ebből gáz, pedig én néha hoztam fel egy-egy srácot (külön szobánk volt). A barátnőjével például a legelső randi előtt tőlem kért tanácsot, hogy hogy nézzen ki jól :D Be is jött neki xD Ő meg nekem segített egy kifejezetten szexuális jellegű problémában (mármint nem konkrétan segített, hanem tanácsot adott xD).
Aki azt hiszi, hogy máshogy forognak a fogaskerekek egy heteró és meleg fiú fejében, meg nincs közös téma, az nagyon el van tévedve. Már azt is mondta, hogy egy meleg srác a legjobb wingman a csajozáshoz :P (Megjegyzem, fordítva is igaz...) És ismerek másokat is, ahol a heteró-meleg haverság működik.
Szóval nem kell ettől félni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!