Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Hogy képes vele maradni?

Hogy képes vele maradni?

Figyelt kérdés
Barátnőmről/kolléganomről van szó. Fiatal, gyönyörű, okos, kedves, házias, szóval igazi főnyeremény egy értelmes férfinak. 10 éve van párja. A párja most 35, de cseppet sem viselkedik felnőttként. Inkább úgy, mint aki 20 éves. Pókerpartik, bulik, női legjobb barát,akivel minden nap irkálnak, majd kitörölgeti a beszélgetéseket... s egyéb nonszensz dolgok. Barátnőm már fél éve panaszkodik, hogy nem boldog, mindig vitáznak stb. Egy éve, mikor még minden rendben volt vettek közösen hitelmentesen egy lakást, amit fullosan fel is ujitottak. Nemrég pedig törént egy eset, ami után el vagyok képedve hogy képes még mindig egy levegőt szivni a párjával. Buliban voltak, ahol is a kedves párja nézeteltérés miatt nekiment a barátnőmnek, hajon fogva ráncigálta és úgy nekivágta a falnak a kezét, hogy azóta gipszet hord. Ezután persze rögtön mondtam neki, hogy jöjjön hozzám aludni, felejtse el ezt az őrültet, Ő el is jött, úgy láttam most végre szakit vele, de azóta sem tette meg. Nem bizik benne, nem boldog vele, ő maga mondta, mégis együtt élnek azóta is. Az eljegyzési gyűrűjét is visszadobta neki. Azt állitja a pasi, hogy nem emlékszik semmire, de nem drogozott, viszont ivott. Utána persze már bánta, sirt stb. Azóta nem nagyon beszél a dolgokról, nem is nagyon kérdezem már, mert csak feldühit a dolog, hogy mennyire elrontja az életét. Nagyon jóban vagyunk, nem tudom hogy tudnám vele megértetni, hogy előtte az élet és még nem késő új párt találni? Nem szép ilyet mondani, de sokszor úgy érzem olyan h..e a barátnőm, ameddig ellát.
2018. jan. 30. 17:35
 1/1 anonim válasza:
Sajnos ha ő nem akar ezen változtatni, akkor nem tudsz mit tenni. Maximum csak annyir tehetsz, hogy ha kell 1000x elmondod neki, hogy lépjen ki a kapcsolatból, de akkor meg lehet te jössz ki hibásan a dologból...! Igazából csak reménykedni tudsz hogy a barátnőd gatyába rázza magát és megszabadul ettől a féregtől.
2018. jan. 30. 17:51
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!