Önző volnék, vagy jogosan érzem ezt?

Mindig is arról álmodtam, hogy legyen egy igazi legjobb barátnőm, és amikor megismerkedtem vele, azt hittem, az álmom beteljesült. Körülbelül két évig elválaszthatatlanok voltunk egymástól, együtt buliztunk, együtt sírtunk, edzettünk, fantasztikus volt. Aztán valahogy minden megváltozott. Nem avat be a magán életébe (pl.: fordított esetben nekem ő lenne az első, akinek elmondanám, hogy randizok valakivel, viszont azt, hogy ő randizik egy sráccal, másoktól tudtam meg, ez meg elég rosszul esett), és bulizni sem hív.

Összebarátkozott egy másik csajszival, akivel eljár kocsmazni meg bulizni, és kialakított egy új baráti kört (mondanom sem kell, hogy engem nem hív soha). Egyszer elhívtam kocsmázni, de azt mondta fáradt, hétfőn viszont osztálytársaimtól tudtam meg, hogy azzal a lánnyal és a haverjaikkal lement a kocsmába.

Persze van ahova ez a lány nem akar menni vele, tipikus olyan programok, ahová nincs ismerőse, akit magával vihetne, csak én (pl.: múzeum, színház) és ilyenkor kivételes alapon elhív. Én hülye meg beleegyezek.

Őszintén az egyetlen dolog amit szeretnék, hogy teljesen megszűnjön a lelki függésem tőle. Most, hogy már nem vagyunk barátok, magányosnak érzem magam, mert ő űrt hagyott bennem és az életemben. Vannak programjaim, sportolok, közösségekbe járok, eléggé telített általában az időm, viszont most Karácsonykor se edzés, se semmi nem volt, és nagyon magányosnak éreztem magamat.

Önzőnek érzem magam, amiért nem örülök annak, hogy talált barátokat, de valahogy nem megy most ez így. A legrosszabb talán az, hogy neki fel se tűnik ez az egész, ami pedig arra enged következtetni, hogy sosem voltam neki több egy sima barátnál. Sosem jutott eszébe, hogy lehívjon, bemutassa nekem a barátait. Most is házibulit csapnak, de persze én nem vagyok meghívva. Régebben azt igérte, együtt szilveszterezünk, de gondolom ebből sem lesz semmi.

Az egyedüli reményem, hogy jövőre egyetemen találok majd én is egy jó társaságot, és elfelejtem őt. De most ez annyira nehéz. Mindig elhatározom, hogy nem beszélek többé vele, aztán meg rámír, én meg beleesek abba a hülye hibába, hogy megint reménykedem, még mindig legjobb barátnőjének tart, pedig jól tudom belül, hogy már le lettem cserélve.

Segítsetek kérlek, állandóan sírok miatta :(

18/L