Tényleg minden barátságnak ez a sorsa egy idő után?

Sziasztok!

Tudni kell rólam, hogy elég nehezen barátkozom, főleg rossz tapasztalatok miatt (meg amúgy sem vagyok túl barátságos). Viszont ha megszeretek valakit, akkor annak bármit bármikor.

A volt munkahelyemen megismertem egy pasit, akivel eleinte utáltuk egymást, amíg el nem kezdtünk beszélgetni. Mindenttőnknek volt akkor (nekem azóta is van) párkapcsolata és nagyon jó barátok lettünk. Ez a barátság 7 éve tart, már inkább családtagnak tekintem, a párommal is nagyon jól kijönnek.

Végigasszisztáltam az összes barátnőjét, szakítását és én segítettem ki, amikor nem volt hova mennie. Összejött 1 éve egy lánnyal, akivel én is jóban lettem (muszáj volt megismernem, hogy ne utáljon, nem akartam nekik konfliktust, hogy azért veszekedjenek, mert ellenkező nemű a legjobb barátja).

Tudom, hogy nem szerelmes a lányba, meg is mondta, viszont elég erősen kapcsolatfüggő, senkije nincs, nincs családja, fél hogy egyedül marad.

A mindennapos beszélgetéseink lecsökkentek, most ott tartunk, hogy jó ha kéthetente válaszol egy üzenetemre. Megkérdeztem múlt héten, hogy megiszunk-e meló után egy kávét, azóta sem válaszolt. Még arra is vigyázok, hogy ne a kettőjük idejéből vegyem el, akkor szólok ha tudom, hogy a barátnője ügyeletes vagy ilyesmi.

Szóvá tettem már neki, hogy azért mert van egy kapcsolata (amiben nem szerelmes) még nem kellene elhanyagolnia az egyetlen barátját. Akkor azt mondta igazam van, változtat. Nekem nem kell, hogy minden nap beszélgessen velem, de azért ne 2-3 hetente böffentsen már oda 1 mondatot ha írok valamit.

Úgy érzem X év után megint csalódnom kellett, holott én mindig ott voltam, segítettem költözködni, lakást keresni, szállítani a cuccokat és nem egyszer hajnalig telefonáltunk amikor az aktuális barátnő kicsinálta idegileg. Most meg van egy stabil kapcsolata és én hirtelen nem kellek már annyira. Nagyon rosszul esik, pláne azok után, amiken átmentünk együtt.

Nem vagyok az a veszekedős típus, egyszer elmondom hogy mi a bajom, aztán utána lecarom. Párom azt mondja, hogy hagyjam, ha kell neki valami akkor majd megtalál. Akkor viszont el fogom küldeni valahova...

Én elfogadom, hogy párkapcsolat, külön élet, munka stb, de én is össze tudom egyeztetni a dolgokat és most megint úgy érzem, hogy csak addig voltam jó amíg tudtam valakit lelkileg támogatni.

Igen, a párommal is meg tudok bármit beszélni, de ha megszeretek valakit akkor szeretném, hogy egy életre szóljon és ne csak addig amíg a másik valamilyen formában ki tud használni.

Igazából nem várok megoldást, csak jól esett leírni. Meg érdekelne, hogy másoknak is vannak-e ilyen tapasztalatai.