Vajon velem van a baj?

Fiatal, egyetemista lány vagyok pár Baratnovel, akik nem akarnak velem találkozni es programokat csinálni. Akárhányszor elhivom oket valahova, tegyük fel bulizni, mert nappal senki nem ér ra, rögtön jonnek hogy ‘másnap korán dolgozom’ ‘oram van reggel’ stbstb. En eléggé ugy erzem magam, hogy az idő halad, idosodom, telnek a napok de nincs bennük semmi. Nem szeretnek később raebredni, hogy hoppá eltelt az eletem es nem is szórakoztam. Ezt nekik is megpróbálnam elmondani, de oket nem érdeklik, élik a vilagukat munka-otthon vagy epp suli-otthon es ennyiből áll az egesz napjuk minden nap. Nem ertem miert nem akarnak kiszakadni ebből. Es azt sem ertem engem miert ilyen ‘elvagyok a saját vilagomban’ tipusu emberekkel hoz ossze az élet. Bulisabb lanyokkal sose találkozom vagy nem alakul ki barátság.

Szoval szerintetek az en felfogásommal van a baj, miszerint fiatalon azert néha kene szórakozni is vagy nekik van igazuk?

Azt hozzátenném a végére, hogy szeretem a baratnoim, megértem hogy ilyenek, de azert nonszensz számomra hogy félévente egy buli vagy egy iszogatos találkozás nem fer bele. Es mielott valakivel felmerülne, nem engem raznak le, masokkal se csinálnak semmit maximum olyan ritkán mint velem. Szeretnek mar hozzam hasonló típusú lanyokkal is ismerkedni, de mindenkinek megvan mar a saját barati köre ahova valahogy sose tudom bejutni. Valami tipp?