Mit kellene tennem ebben a helyzetben?

Szóval, általános iskolában, ötödikes tanévem közepe fele derült ki, hogy édesanyám rákos. Elég sokáig beteg volt, és a végén nagyon rossz állapotban volt, de otthon, mert soha nem bocsátotta volna meg nekünk, ha berakjuk kórházba idegenek közé. Senki sem tudott erről az iskolámban, minden problémámat magamban tartottam, édesapámmal sem tudtam beszélni, nem volt jó kapcsolatunk. Feltehetően ezért 5.-7. osztályig minden osztálykiránduláson volt valakivel egy nagyobb, ordibálós veszekedésem, apróbb dolgokon kaptam fel a vizet, mert le kellett vezetnem a feszültséget. (6.-7. osztályban anorexiás is voltam, anya sosem látott már gyógyult(abb)an). Anya halála után, hatodik év végén, nem mutattam ki a fájdalmamat, nem tudtam, mit kellene tennem. Megjátszottam, hogy minden szuper. Nyolcadikban végig csendes voltam.

Teljesen elkönyvelt az egész volt osztályom egy hisztis libának. Ott volt osztálytársam egy lány, nevezzük Annának. Kilencedikben, habár nem ugyanoda jártunk, reggelente szinte mindig együtt mentünk buszra. Neki elváltak a szülei, és néha még most is sajnáltatja magát miatta. Tavaly megint beleestem az anorexiába, meg akartam ölni magam, majd bulimiás is lettem. Nagyon lefogytam, de nem szólt kb semmit, csak azt mondta, hogy rohadtul vékony vagyok. És ennyi.

Idén eljutottam odáig, hogy beszéljek a problémáimról, felnőttek módjára meg szeretném beszélni azt, ha valakivel bajom van. De ő folyamatosan azt érezteti velem, hogy egy hisztis kis... vagyok. Sőt, mikor viccből annak hívtam magam, ő komolyan helyeselt, hogy "én nem ellenkezem". Minden egyes komoly (átsírom miatta az éjszakát) problémámra azt mondja, hogy "most fáj a fejem, nem akarom hallgatni a hülyeségeidet".

Hajnalban megírtam neki, hogy örülök, hogy az összes "hülyeségem" ellenére kitart mellettem, szívecskékkel, meg minden. Nem tudtam, hogy nincs lenémítva a telefonja. Visszaírta, hogy most "fáj a fejem, kapar a torkom, felkeltettél. Szerinted érdekelnek ezek engem?!

Erre összefoglaltam az üzenetem lényegét, ő írt pár ...-ot, elköszönt, én meg bocsánatot kértem.

Ez volt éjfélkor, azóta három órán keresztül bőgtem, ezer bajom van, egy tanár rámszállt, apa azt mondta, hogy miattam nincs semmi élete. Mindenki elvárja, hogy foglalkozzak a problémáival, engem meg le se....

Ma jönnek át közös barátaink, próbáljam ezt megbeszélni velük?

Van az új sulimban jobb barátnőm, mint "Anna", ő segíthetne, de csak hétfőn találkozunk...