Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Szerintetek mit/hogyan kellene...

Szerintetek mit/hogyan kellene reagálnom?

Figyelt kérdés

Megpróbálok rövid lenni: Van egy lány ismerősöm, akinek nagyon sokat köszönhetek. Nem tudtam neki viszonozni a sok segítséget igazán sohasem. Azt megtiltotta nekem, hogy bármit is vegyek neki, mert ő önzetlenül segít. De gondoltam, ha magam készítek valami olyat, amiben profi vagyok, akkor az ellen nem lesz kifogása és remélhetőleg tetszeni is fog neki. Én el is készítettem, és végül üzenetben meg is mutattam neki (most távol lakunk egymástól). Azt írta vissza, hogy nagyon tetszik neki, meg kérdezett pár dolgot, amelyekre válaszoltam is, de arra ő már nem reagált. Ez nem is furcsa, mert végül is nem volt mire. Aztán úgy nagyjából egy hete írtam neki, hogy nemsokára kész véglegesen (egy képről van szó, amit aztán ezután kereteztem be saját magam), és még kérdeztem is tőle valamit, de erre azóta sem válaszolt semmit. Pedig látta. Nekem elég lenne egy nyugtázó és egy +nem hallottam semmit" típusú válasz is, de egy hete semmi.

Most így teljesen elbizonytalanodtam. Még nem beszéltünk erről, de én arra gondoltam, hogy valamikor majd személyesen adom át neki, amikor ő ráér, és majd beszélgetünk is személyesen, mivel azért rég láttuk egymást (sajnos).

De fogalmam sincs, ebből most mit szűrjek le. Sajnos ezelőtt sok esetben csak későn jöttem rá, hogy azelőtt nyűg voltam egy barátomnak, ismerősömnek, ezért történt úgy, ahogy... És most félek, a tapasztalataim miatt, hogy most is ez történik. Totál nem érdeklem, a találkozó is nyűg lenne neki.

Nagyon sokszor hazudtak már nekem, mert nem akartak megbántani...

Várjak még?

Vagy egyszerűen írjak neki én, hogy erre meg erre gondoltam, úgy, hogy az is esélyes, hogy nem akarja?



2017. szept. 7. 21:38
1 2
 11/11 A kérdező kommentje:
Igazatok van, én reagálom túl. Még majd írok neki egyet utoljára, aztán vagy válaszol rá, vagy nem, és békén hagyom.
2017. szept. 9. 23:09
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!