Szerintetek mennyire probléma ha egyáltalán nincsenek barátaim?

Szóval 24/L vagyok, megfordultam már pár közösségben. Az is elmondható rólam, hogy nagyon szeretek új közösségbe menni, mindig izgulok hogy milyenek lesznek a többiek. Nem vagyok savanyú, szeretek beszélgetni, gyakran én kezdeményezek. Ès nem vagyok betokosodva sem, mindenről van vélemènyem (amit nagyrészt megtartok magamnak, nehogy visszaéljen vele bárki)

Sok ismerősöm van, persze, mint mindenkinek, de szinte nem is beszélnek velem. Vagyis úgy néz ki a történet, hogy szeretnek velem dumálni, viccelődünk, jó a hangulat, de ha valaki más haver feltűnik a színen, kivétel nélkül mindenki "otthagy". Egy idő után minden társaságban én vagyok az, akihez senki nem szól, pedig ennek semmi oka. Ha ketten-hárman vagyunk, igyelszem hogy mindenki egyenlően megszólaljon, én is igyekszem bekapcsolódni, de kb. feleslegesen mert akkor is azt érzem hogy kimaradok a beszélgetésből.

Nem szoktam idegesítő lenni, se pletykás nem vagyok, valamint nem erőltetem ami nem megy.

De így meg azt veszem észre hogy senkire nem tudnám azt mondani hogy barátok / barátnők vagyunk. Mindenki az utolsó esetként gondol rám, ha valahova nem akar egyedül menni/ nem akarja egyedül csinálni.