Ti a helyemben elmennétek osztálytalálkozóra? Ha nem, miért nem, ha igen, miért? (leírás)
Remek osztályközösség volt a miénk, a mai napig eszembe jut egy-két kisebb hülyülés, vagy nagyobb pillanat. És nemsokára osztálytalálkozónk lesz, csak van két problémám.
Az egyik, hogy úgy érzem, nem értem el eleget. Ugye öt éve ballagtunk, a legtöbb embernek már megvan a diplomája, van, aki már családot is alapított. Én egy évet csúsztam alapszakon, úgyhogy még csak most írom a diplomamunkám mesteren, plusz jövő szeptemberre máris újrajelentkeztem egy másik alapszakra, csak mert anno mindkettő érdekelt, és azóta se tudtam elengedni a másikat. Nem kapunyitási pánikom van, már rég leváltam a szülőkről, a BA diplomámmal el is helyezkedtem, de még mindig annyira egyetemista módon élek. A többiek, úgy látom legalább is, már teljesen felnőttek, én meg még nem, és nem tudom, rossz szemmel néznének-e rám emiatt.
A másik, hogy volt egy nagyon jó hatfős baráti társaságunk (öt lány és egy fiú), köztük az a lány, aki általánosban és gimiben hat évig a legjobb barátnőm volt. Érettségi után nem sokkal összevesztünk, aztán rendeződtek a dolgok mindenkivel, de ezzel a lánnyal nem békültem ki, ő se velem. Viszont a baráti társaság még összetart, csak mindig egy-két ember ér rá éppen akkor, és ha az egyikünk elmegy, a másikunk már nem. Ennek az az oka, hogy én ugyan tudom magam türtőztetni, és nem fogok botrányt csinálni, de ő ezzel nem így van (és ezt nem rosszból mondom, tényleg ismerem, jó és rossz tulajdonságaival együtt), én pedig nem akarok botrányt provokálni a megjelenésemmel, mert ahogy látom, ő is megy. Másrészről meg ugyanannyi jogom van ott lenni, mint neki, és elvárhatom, hogy pár órára ember módjára viselkedjen.
Nagyon vártam az osztálytalálkozót, de így, hogy egyre közelebb van, már nem is tűnik annyira jó ötletnek. De a rég nem látott osztálytársakkal, tanárokkal jó lenne beszélni, meg van, aki külföldről jön haza csak ezért...
Szóval ti mit tennétek a helyemben?
El.
Mikor még nem láttam a magyarázatot, azt hittem, egy rossz osztályközösségről lesz szó, ez esetben nemet mondtam volna. De egy ember miatt biztos nem döntenék úgy, hogy nem megyek. És ha tényleg olyan jó volt a közösség, akkor biztos mostanra se lettek bunkók, hogy rossz szemmel nézzenek rád, mert "nem értél el eleget".
Igen, en is elmennek a helyedben.
Ne erezd ugy, h meg nem sokra vitted, m ebben nincs merce. Az jo dolog, h suliba jarsz es mellette dolgzol. Sehol nincs leirva, h 23 evesen hol kellene tartanod. En 23 evesen meg boven egyetemre jartam, sot halasztottam 2 evet. Kb 25 evesen kezdtem el gyakornokkent dolgozni minimalberen. 28 evesen mar jo munkam volt, de se lakasom, se semmi mas, sot akkor hagytam ott a volegenyemet. Es nekem ugyebar akkor a 10 eves osztalytalakozom volt, de abszolut nem ereztem azt, h hatranyban lennek. Mas is volt ilyen helyzetben a volt osztalytarsak kozul, es olyan is volt, aki mar egy valason is tulesett. 28 evesen kikoltoztem kulfodre, most 34 eves vagyok, ferjhez mentem, gyereket szultem, jo allasom van, hazam es autom, ugyh azt mondanam, h kb a 15 eves osztalytalira ertem el azt az ugymond helyzetet, ami az "elvaras". De sosem ereztem azt, h barmirol is le lennek kesve azokkal szemben, akik mindezt mar 10 evvel ezelott elertek. Szoval emiatt ne aggodj.
A masik, h ha tenyleg jo volt az osztalykozosseg, akkor 1 ember miatt ne hagyd ki a talalkozot. Ebben igaza van az elozoeknek is :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!