Szerintetek normális ha nem megyek el osztálytalálkozóra?

Ha nem akarsz menni, akkor ne menjél. Úgy sem fog mindenki elmenni. Nem te leszel az egyetlen.

De úgy is dönthetsz, hogy elmész, megnézed milyen, ha nem tetszik, akkor bármikor hazamehetsz.

Én azt mondom, hogy érdemes egy esélyt adni a dolognak. Már csak azért is, mert azóta bőven megváltoztak azok az embereknek a nagy része. Lehet lesz ott egy kettő akik ugyan olyan taplók maradtak, de azok nyilván nem fogják keresni a társaságodat. De biztos vagyok benne, hogy lesznek ott olyanok is, akikkel normálisan elfogsz tudni csevegni, még akkor is, ha akkoriban nem voltatok jóban. És hidd el könnyebb lesz utána a lelkednek, hogy nem kell annyi embere haragudnod, mert az soha nem egészséges.

Nekem voltak olyan sulis társaim, akiket álltalánosban megtudtam volna folytani, aztán van, hogy találkozok némelyikkel és látom rajta, hogy megváltozott jó irányba. Eszembe nem jutna felhánytorgatni a múltat. Inkább örülök, hogy egy rendes ember lett belőle. Persze vannak olyanok akik ugyanolyan taplók maradtak azokkal nem foglalkozom. Elmegyek úgy mellettük, mintha már el is felejtettem volna őt.

Szóval azt ajánlom, hogy egy próbát megér.

5-ös vagyok

Azért írtam amit írtam, mert nekem az eddigi életem legjobb munkahelyét pont olyan osztálytársam szerezte, akivel annak idején - gyerekként - sok konfliktusunk volt.

Az emberek felnőve nem ugyanazok, mint gyerek, vagy serdülőkorukban. A Kérdező sem.

Ennek ellenére eszemben sincs győzködni a kérdezőt, vagy bárkit erről, felőlem mindenki azt csinál és oda megy, ahova akar.

Lassan 11 éve ballagtam, azzal a két barátnőmmel, akivel ott barátkoztam össze, a mai napig szoros barátságban vagyunk, a többiekkel pedig azóta sem beszéltem - nem vagyok rájuk kíváncsi, ők sem rám.

Nekem teljesen alap volt, hogy nem megyek el, már kettőt kihagytam, de ki fogom a többit is. Van jobb dolgom is, mint felesleges képmutatásra pazarolnom az időm, aki onnan fontos volt, az a mai napig az, a többiek pedig idegen emberek számoma, függetlenül attól, hogy kényszerből pár évig egy légtérbe voltunk összezárva.