Velem van a baj, vagy manapság tényleg nehéz igaz barátokat találni?

Nemsokára 18 leszek. Csendes, visszahúzódó lány vagyok, mondhatni kicsit introvertált, de ugyanakkor szeretem a társaságot is. Az ismerkedés is nehézkesen megy... Soha nem volt semmi rossz szándék bennem, igyekeztem én is olyan ember lenni, akire lehet számítani. Követtem el én is hibákat, de tanultam is belőlük. Mások hibáit is elnéztem, megbocsátottam és fátylat borítottam rá, elvégre akit megszerettem, annak meg is tudok bocsátani. Még azért is én kértem bocsánatot számtalanszor, amiért nem is kellett volna. De kezdem azt érezni, hogy mindenkit el fogok veszíteni. Egy pontig 4 embert nevezhettem igaz barátomnak, akikben meg is bízhattam, de mostanra már azt érzem, hogy mindenki eltávolodik tőlem. Nagyon szeretem őket...egy ember van akire tényleg számíthatok és nélküle üresnek érezném magam. Őt is még általános iskolában ismertem meg. Csak sajnos ritkábban tudunk találkozni, mert mind a ketten más iskolába járunk más városban...Az iskolámban egyedül érzem magam, az osztálytársaimmal sem találtam meg a közös hangot...viszont lett egy legjobb barátom az osztályban akivel mindig jól szórakozok, de neki is megvan a saját baráti köre, kedvel engem meg ő is jó barátjának tart, de nem akarom úgymond visszafogni/magamhoz láncolni. Barátnőmmel is voltak nézeteltérések köztünk régebben is, amiket szintén elfelejtettem és újból rávettem magam, hogy megbízzak benne, de mára már már ő is elhagyott. Ennyire rossz ember lennék?