Az normális, ha egy barátság visszautasítása miatt rosszul érzem magamat?
Röviden, tömören a lényeg az, hogy egy lány/nő (~20-23 évesen mi a megfelelő terminus?) elég félreérthető módon barátkozni próbált velem (egy nála két évvel idősebb fiú/férfi vagyok). Én természetesen azonnal dekódoltam a jeleket és azokat értelmezve leesett, hogy barátságnál többet akar. Aztán kiderült, hogy mégsem, csupán szimpla haverkodás volt a részéről, én pedig azt mondtam, hogy inkább hagyjuk egymást békén a továbbiakban. Tapintatosan, de határozottan fogalmaztam, nem megbántva őt.
Nem tudom, őt vajon mennyire érinthette meg a dolog, de azóta szörnyen érzem magamat. Én tudom magamról, hogy részemről az ellenkező neműek közti színtiszta barátság egy elképzelhetetlen és felfoghatatlan koncepció, így ha ő tényleg soha nem szeretett volna barátságnál többet, akkor mindkettőnket megóvtam ezzel a lépésemmel egy későbbi barátság tönkretételétől és az azzal járó fájdalomtól - legalábbis így gondoltam. Valamiért viszont nagyon rosszul esik, hogy szegényt gyakorlatilag lekoptattam és a barátságát nem fogadtam el, pedig nagyon szimpatikus a személyisége. Egész nap ezen járt az agyam, és azon gondolkodok, hogy bocsánatot kérek tőle és megpróbálok egy egyszerű barátja lenni, holott egyértelmű, hogy nem fog menni, mert azon túl, hogy a jellemét kedvelem, külsőre sem teljesen közömbös számomra.
Normális az vajon, hogy rosszabbul érzem magamat, mint amikor engem utasítottak vissza?
válasza:Lelkiismereted, empátiád, beleérző képességed bekapcsolt, ezért érzed rosszul magadat.
Ha nem tudsz valakivel barátkozni, akkor viszont tényleg ne erőltesd. Esetleg, ha nyitott rá vagy lesz rá alkalom, mondd el neki is, hogy félsz lányokkal barátkozni, mert nálad könnyen más irányt vesznek a dolgok és az már nem lenne színtiszta barátság. Szóval mindazt, amit ide leírtál.
Az a gond, hogy egyébként minden barátom, akinek élőben közvetítettem az eseményeket, azt mondta, hogy egyértelmű, hogy nem barátkozni akar, mert ennyire nyomulósan nem barátkozik senki senkivel, szóval hajrá és sok sikert. Amikor találkoztunk, végig mosolygott, nevetett, gyanúsan kereste a szemkontaktust, többször voltak apróbb érintések is (hát, kar, váll), aztán rá egy héttel elmondta, hogy ez úgy egyébként nem randi volt szerinte, és hogy nem is érdeklem olyan téren.
Nos, ezeket hallva (vagyis olvasva) csalódtam, és ekkor döntöttem úgy, hogy nincs szükségem rá a továbbiakban. Viszont pont most volt egy csalódása neki is, és talán jól esett volna neki, ha valaki átsegíti őt ezen az időszakon, amit megkoronázandó még én is leráztam. Ezért is érzem magamat gennyládának. Ha viszont most írnék neki, hogy felejtsük el az egészet és kezdjük újra tiszta lappal, akkor elveszíteném az összes tekintélyemet, el lennék könyvelve gyenge puhapötschnek és nemhogy párkapcsolat, de még sima barátság sem lenne végül. Patthelyzet, és már megint csak magamat hibáztathatom, ismét utólag döbbenek rá, hogy elrontottam valamit.
Tényleg nem gondoltam, hogy ilyen rossz érzés valakit visszautasítani. Azt hittem, annál nem fáj semmi jobban, mint amikor én vagyok a visszautasított fél. Mondom ezt úgy, hogy eddig egyébként engem MINDENKI visszautasított, nagy eséllyel a külsőm miatt, de ez megint egy másik téma, amibe itt inkább nem folynék bele.
Na rendben, befejeztem. Bocsi a kisregényért. Most, hogy kiírtam magamból, valamivel jobb, de még mindig sajnálom szegény kiscsajt, nem érdemelte ezt meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!