Normális az, hogy 40 évesen nem kötök új barátságokat vagy haverságokat?

Itt a lényeges az, hogy a régi barátaidra mindig legyen időd, tehát a család és a munka ne szorítsa ki teljesen őket. Sokan követik el azt a hibát hogy a párkapcsolat és a gyerekvállalás miatt lepattintják a barátaikat, aztán évekkel később ott állnak magányosan és már túlságosan elszoktak a baráti társaságoktól a változtatáshoz.

Én azt vallom hogy havi minimum 1-2 összejövetel kell a barátokkal, akkor is ha 5 gyerek vár otthon.

Ha ez megvan, nem gond hogy nem lesznek új barátai az embernek.

Szerintem teljesen normális és én sem vágynék senkire, ha sínen lenne az életem. Már már én is bele kényelmesedtem a házas életbe, és egyre ritkábban haverkodtam, de a férjem elment külföldre dolgozni és mostanában kezdem azt érezni, hogy távolodunk egymástól. Nem terveztem új barátokat, de a régivel mostanában többet találkozok, és megismerkedtem egy csajjal aki most magányos. Nekem már kezd kínos lenni, hogy nagyon ragaszkodó, félek, hogy előbb-utóbb meg fog bántódni, mert nem fogok mindig ennyire ráérni. A férjemmel tervezem rendbe hozni az életünket inkább. Én is pont 40 éves vagyok, nálam a barátkozás annyit tesz, hogy néha néha találkozunk, nem pedig egymás nyakára járunk napi szinten. A csaj már kicsit úgy viselkedik, mintha a szeretője lennék. Még el sem ment, de már azt kérdezi mikor találkozunk legközelebb.

Én is egyedül vagyok, de nem igénylem mégsem az örökös bandázást, ez annyira tinis. Sőt néha már kifejezetten rosszul érzem magam egy csajos délután után, mert utólag azt érzem semmi hasznosat nem csináltam az idő alatt, és olyanokról beszélgetünk, amit már ezerszer átrágtunk.

A másik hátulütője ennek, hogy addig vagyok jó, míg buli van, de nem tudom mit szólnának hozzá, ha egyszer azt mondanám, hogy: "Na csajok, ma gazolás lesz a program."