Mit lehet ilyenkor tenni?

Először is, nagyon hálás vagyok azért, hogy itt névtelenül tehetek fel kérdéseket. Ezzel a lehetőséggel élni szeretnék, nem pedig visszaélni. Most azért szeretnék élni vele, mert nem akarom megkockáztatni, hogy mindenki tudja, ki vagyok én és miért osztottam ezt meg.

Mindig is szerettem volna barátokat, de nagyon félénk voltam. Se oviban, se suliban(/gimiben) nem volt meg erre a lehetőségem pont amiatt, hogy a saját árnyékomtól is megijedtem olyan szintem, hogy azokkal is agresszív voltam, akik egyébként megpróbáltak közelíteni felém. 21 éves srác vagyok, és úgy érzem, szinte csak olyan barátaim vannak, akikkel nincs sok közös emlékünk, és nem tudok jót beszélni. Jelentős hátránnyal indulok, ha barátkozni akarok, hisz nem kifejezetten fiús tevékenységek érdekelnek engem. Nem értek az autókhoz, a számítógépemet is épphogy tudom úgy működtetni, az ellenkező nemmel viszont jobban értetni magamat, velük mintha gyorsabban megtalálnám a közös hangot. Viszont az se normális, hogy az egyébként is szűkös baráti társaságom túlnyomórészt nőkből áll. Ha az iróniát mellőzve el tudnátok nekem mondani, mit tennétek az én helyemben, azért nagyon hálás lennék. Köszönöm!