Milyen érzés ha valakinek vannak barátai, társai?

A kérdésem egyértelműen azért érdekel, mert nekem soha nem is voltak, és jelenleg sincsenek a harminchoz közel, milyen érzés például péntek este kimenni sétálni valakivel, vagy beszélgetni, esetleg nyáron nyársalni, főzni? Milyen érzés ha valakit felhívnak, érdeklődnek az állapota iránt, vagy éppen pusztán csak átmennek hozzátok beszélgetni,?

Mivel nem voltam benne biztos, hogy hova tehetném fel ezt a kérdést, ezért a vallási kategóriában tettem fel, ha esetleg ez gondot okoz, akkor elnézést érte, és nyugodtan át lehet helyezni a megfelelő szekcióba.

Azoknak akik esetleg kételkednének a kérdéseim őszinte, és valóságosságában, teljesen őszintén mondhatom, soha nem voltam barátaim, és a fentebb említettek egyikét sem tapasztalhattam meg soha sem, közel a harminchoz teljesen egyedül éltem minden pillanatomat, sem munka szinten, sem más szinten nem jelentettem senkinek sem azt, hogy egyáltalán érdeklődjenek felőlem, érzéseim azok nem nagyon vannak már, amik vannak azok ürességgel, és jellegtelenséggel teliek.