Szerintetek mihez kezdjek ezzel a helyzettél?

Sziasztok!

Egy bizonyára sokaknak ismerős témával drukkolok elő. EGYEDÜLLÉT.

Mostanában nagyon rosszul érzem magam és szinte mindennap sírhatnékom van.

Ott kezdődött, hogy a 'legjobb barátnőmmel' eléggé elhidegültünk egymástól. Egyszerűen eltávolodtunk ő talált mást akivel jóba lehet, én meg nem igazán érdekeltem. Pár napja egyszerűen elegem lett. Nem tudtam mit mondani neki. Nem is akartam.. Szótlanul töltöttük a napokat. Vártam, hogy megkérdezze, hogy ez most mégis mi. (Mert amikor hasonló eset állt elő akkor én még a sértődés napján ráírtam, bocsánatot kértem és a többi) De ő nem kérdezett. Ma elegem lett. Matekon neki szegeztem a kérdést, hogy most szerinte ez így okés e. Jött a válasz, hogy ő nem tudja mi bajom. Megmondtam neki, hogy belefáradtam,hogy ezt a kapcsolatot csak én akartam megmenti. Vállat vont és azóta nem beszéltünk.

Ekkor összetörtem. Nem tudtam elfogadni, hogy én neki csak ennyit jelentek.

Ekkor jöttem rá, hogy egyedül vagyok. Nincsenek barátaim. Az osztálytársaimmal meg van a báj csevej, de semmi mély barátság meg ilyesmi. Egyszerűen a 38 fős osztály egy 'bandájába' se tudtam 100%-osan beilleszkedni. (Tudom szánalmas)Nem is szeretem igazán az osztályom. Kb így tudnám leírni 'Néha tömegben is olyan, mint egy lakatlan szigeten'...

Szerintem a gimnáziumi éveknek nem erről kellene szólnia, hogy sírógörcsöt kapva érek haza, mert senkim sincs. (Pedig eskü igyekszem)

18/L