Miért nincsenek barátaim?

Az osztályban van két lány, akikkel beszélek, de velük iskolán kivül egyáltalán nem tartjuk a kapcsolatot. Meg rajtuk kivül van egy fiú, akivel neten beszélek és még életembe nem találkoztam vele. De amúgy vele is csak azért beszélek, mert van egy barátja, aki tetszik. Szóval nem mondanám olyan túl jó barátomnak.

Akikkel régebben beszélgettem neten, mind azt mondták, hogy jó fej vagyok és amikor mondtam nekik, hogy nem igazán vannak barátaim, meglepődtek, hogy hogy lehet ez, amikor velük ilyen tök beszédes vagyok meg mindig elszórakoztatom őket. Egyébként azzal a két lánnyal az osztályban is igy van, hogy mindig én vagyok a társaságban az, aki mindig beszél meg röhögteti őket meg ilyesmi. És rajtuk is azt látom néha, hogy akarnak velem beszélni, én viszont elég hamar megunom őket és olyankor igy magamba zárkózok és senkihez nem szólok órákon keresztül, csak zenét hallgatok meg telefonozok.

Amikor iskolán kivül nem találkozom velük, akkor is elég jól elvagyok mások társasága nélkül. Viszont mostanában egyre gyakrabban gondolok arra, hogy milyen nyomorult életem van, hogy nincs egy db barátom se, nincs egy ember, akinek fontos lennék, nincs kinek elmondanom a gondjaimat...Ez is olyan szánalmas már amúgy, hogy ha valami kinom van, nem tudom senkinek se elmondani, ezért inkább kiirom ide, hogy hátha vadidegen emberek majd megmondják, mit csináljak.

És ezt nem értem amúgy, hogy ha ilyen gyakran rám tör a magány, akkor csak szükségem van a társaságra, viszont ha valakivel élőben beszélek, ilyen fél óra múlva megunom és akkor meg legszivesebben elbújnék valahová, hogy ne kelljen beszélnem velük. Miért van ez? 17/L