Szerintetek helyesen cselekszem?

Van egy barátnőm, már nem vagyunk tinik, középiskola óta ismerjük egymást és vagyunk barátok. Az élet neki egy válást és egy gyereket hozott, nekem pedig egy férjet és két gyereket. Tehát már nem vagyunk teljesen függetlenek és felelőségmentesek.

Sajnos barátnőmmel tavasszal összevesztem nagyon, mert nem bírtam nézni, h mindig belefut az olyan kapcsokba, ahol a pasik kihasználják, megalázzák, alkalmilag keresik a társaságát (néhol még a szemébe is mondták és ennek ellenére hajtotta a dolgot, h hátha alakul több). Volt olyan időszak, hogy 2-3 havonta hazacipelt vkit, és reggel a gyerekével összefutott az esti partner. Kértem, hogy változtasson ezen, a gyerekét már megszólják az iskolában miatta, és amúgyse ezt lássa. Én megértettem azt is, h görcsösen keresi a boldogságát. De ezek olyan megalázkodásokba és kihasználásba (és utána padlóra kerülésre) fordultak át, hogy attól tartottam hirtelen haragjában vmi hülyeséget csinál magával, miszerint ő "senkinek nem kell"... ezért eleinte finoman, majd egyre nyomatékosabban próbáltam hatni rá, tanácsot adtam, amit szinte minden esetben kért, h mit csináljon v mit ne... (amit persze sosem fogadott meg és a végén látta be, h lehet, h tényleg úgy kellett volna tennie) Aztán jött a nagy összeveszés, mikor összejött avval a sráccal, akivel "járt", a legjobb barátjával ... szintén alkalmi dolog lett belőle. Ott kifakadtam, h nem igaz, h ennyire naív és h tud ilyen példával előállni a gyereke előtt? Súlyos szavak voltak, de egyszerűen tényleg idegesített és nem értettem a gondolkodását. (a mai napig sem)

Jópár hónapot nem beszéltünk, aztán ő keresett meg. nyitottunk egymás felé, tisztáztuk, h mi volt részemről ez a kitörés, amivel egyetértett és megértett. A baj az, h a helyzet nem változott semmit. Ugyanezt csinálja, fejjel a falnak. Jelenleg is alakulóban van egy kapcsolata, (szerintem a férfi nem igazán megbizható és amolyan "szájhős", egyszerűen olyan, mintha bevonzaná az ilyen típusokat) de megfogadtam, akármi is lesz, soha többé nem mondok se jót-se rosszat.

Ő persze kéri a véleményem, de tudom, ha leírnám az igazságot a körülményekről (ami katasztrófális és annyira átlátszó, hogy egy 15 éves tinilánynak máris leesne) megint én volnék a főgonosz.

Tehát most itt tartok, h hagyom, h a vesztébe rohanjon, h újra megalázzák, kihasználják, immáron sokadszorra a nőiességét, alaptémát adva evvel a közösségnek, ahol él. (sajnos már amúgyis úgy ismerik mint a "rossz pénzt", ahogy egy korábbi partnere nyilatkozott róla). Valóban ez lenne az igaz barátság, h mindenekfelett hagyom, h a vesztébe rohanjon és hagyjak rá mindent? Jól gondolom? Helyesen cselekszem?