Szerintetek társadalmiréteg beli külömbség lehet akadálya egy barátságnak?
A barátnőm ápolónő, másfél napokat ledolgozik egy huzamban, miközben kb. minimálbért kap. Két gyermek édesanyja, örökké fáradt és negativ (meg is értem) Sokszor érzem rajta, hogy amikor megbeszéljük a napunkat, hogy mik történtek velünk, akkor mintha neheztelne rám, hogy "Csak ennyi? Semmi probléma? Semmi szenvedés?" Nem mondja ezt, de süt róla, hogy ezt gondolja. Sokszor beszól poénnak feltüntetett, ám savanyú megjegyzéseket, pedig nem mondok semmi rosszat, nem dicsekszem, vagy ilyesmi, csak az én életem könnyebb, vidámabb, nincsenek anyagi gondjaim, megengedhetek magamnak utazást, éttermezést, jövőtervezést, kulturált családból származom stb. Mostanában már van, hogy el se mesélem neki, ha valami jó dolog történik velem napközben, hogy elkerüljem a súrlódást, az egy-két szavas savanyúskodást. Ő általában csak a gondjairól szeret beszélni, amit én meg is hallgatok és tanácsot is adok, ahogy tudok. Igyekszem felviditani (egy ideje nem vevő rá). Én viszont problémákon kivül szeretek vidámkodni, jönni, menni, nevetni, jól érezni magam, amihez ő megint csak savanyú megjegyzéseket fűz egy ideje, szerintem nem tetszik neki, hogy jó kedvem van, mintha irritálná is. A közös programok is gondot jelentenek már. Igyekszem a pénztárcájához alkalmazkodni, ez egy időben jól működött. Manapság is akkor akkor megyünk el valahova, ha megengedheti magának és akkor is olcsó helyre, ő választ. Ha megengedi, akkor kifizetem helyette a "cehhet", de mintha ennek sem örülne, vagy legalábbis úgy mutatja. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy minek vagyunk mi barátnők, igen. Nos, egy internetes fórumon ismerkedtünk meg, mind a ketten magányosak voltunk és szinglik és magánéletügyileg kisértetiesen egy cipőben jártunk. Nagyon jól megtaláltuk a közös hangot, akkor még úgy tűnt, egyenesen legjobb barátnők leszünk és mind ketten örültünk. Most viszont ott tarunk, hogy csak akkor tudunk egy hullámhosszra kerülni, hogyha hagyjuk a bolondozást, vidámságot (vagy legalábbis kb. felére csökkentjük) és ÉN IS a problémáimról "kesergek". Kérdeztem tőle, hogy mi a baja mostanában, velem van-e baja? De azt mondta, nincs baja. De nem tűnt őszintének, szerintem igenis a köztünk lévő életviteli, életminőségbeli, hozzáállásbeli külömbségek zavarják. Lehet, hogy hamarosan vége lesz ennek a barátságnak, de nem szeretnék "harc" nélkül lemondani róla, mert mindezek ellenére nagyon sok közös van bennünk és nem rég még nagyon jól érzetük magunkat egymással.
Mit tanácsoltok?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!