Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Jogosan sértődtem meg?

Jogosan sértődtem meg?

Figyelt kérdés

Van egy barátnőm az osztályban, aki jóba van egy másik csajjal is az osztályból. Annak a csajnak van egy pasija, aki szintén a mi osztályunkba jár. És a lényeg, hogy mióta összejöttek az a csaj meg a barátja, a csaj engem meg barátnőmet kb le se szar, állandóan a barátjával beszélget szünetekbe, mellette ül minden órán, együtt mennek haza suli után, stb. Mondjuk én eddig örültem neki, mert enyhén szólva rühellem azt a lányt, de ez most mindegy. És barátnőm eddig nekem beszélte ki azt a csajt, hogy milyen szemét már, hogy a fiúja miatt nem foglalkozik vele, meg minden, viszont múlt héten a csajnak a barátja beteg lett, így neki nem lett volna ki mellett ülni órákon. Barátnőm meg egyből csaholt utána és onnantól csak azzal a lánnyal állt szóba, meg csak mellette ült órákon meg ilyesmik. Hozzám meg eközben hozzám se szóltak. Ezután meggyógyult a fiú és visszajött az iskolába, szóval mostmár annak a csajnak is van ki mellett ülnie meg kivel beszélgetnie, így nem kell neki barátnőm, aki úgy gondolta, hogy hát igaz, hogy egész héten b*szott még hozzám szólni is, de most, hogy már az a lány nem beszél vele, visszajönne hozzám. Csak én megmondtam neki, hogy elég szar volt, hogy engem egyből lecserélt arra a csajra, szóval most már engem hagyjon békén, menjen hozzá, ahogy eddig is tette. Erre még ő volt megsértődve, hogy nem foglalkozok vele, meg hogy biztos az a bajom, hogy mással is barátkozik, nem csak velem...Közbe ez rohadtul nem így van, nem első osztályban vagyunk, hogy azért megsértődjek, mert a barátnőm már emberrel barátkozik, hanem az a bajom ,hogy amíg szóba állt vele az a lány, addig hozzám se szólt, de most, h az már nem foglalkozik vele, már jó lennék neki.

Szerintetek kinek van igaza?


2015. máj. 20. 22:37
 1/4 3005 ***** válasza:

Oo kéne egy TL:DR változat, ebben túl sok a szó meg a betű, nem nagyon fogja senki elolvasni.

Én épp ráérek, ezért átfutottam, de ez szövevényesebb, mint a szulejmán...

Chill.. nem kell mindenen megsértődni.

2015. máj. 20. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim válasza:
En is ertem at ezt , egyet ertek veled , jogosan , mind meg neki, amit irtal, nem az a baj , hogy massal is baratkozik , hanem amikor az a csaj veled van leszar teged.
2015. máj. 20. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Jogosan
2015. máj. 21. 08:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:

1.: Szerintem elég gáz, ha egy ilyen sztorit se bírsz felfogni...

2. és 3. köszi a válaszokat :) Ma beszéltem barátnőmmel erről és azt mondta, hogy az a csaj kezdte el neki mondani, már-már könyörögve, hogy üljön már mellé meg ilyesmik, amíg hiányzik a pasija, mert olyan szar neki egyedül, meg ilyenek.. -.- És eljátszotta a szokásos "Őt mindig mindenből kihagyjuk meg senki se foglalkozik vele" játékot, pedig nem mi nem foglalkozunk vele, hanem ő nem jön oda soha hozzánk, mert a barátjával van állandóan...És barátnőm emiatt megsajnálta. Mondjuk még így is rosszul esik egy kicsit..

2015. máj. 21. 16:45

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!