Mi a baj a Magyarsággal?
"Minden addigi társadalmi összetartó erőt, a hagyományokat, kultúrát, nemzeti összetartást és a családot módszeresen elsöpörték. Az emberek előtt egy hamis képet lengettek így igyekeztek őket az önkizsákmányolásba kergetni, hisz amíg a karrier körül forog az élet nincs idő lázadozni."
11, ez a két mondatod inkább a rendszerváltás utáni Magyarországra jellemző. Kiváltképp a második mondat.. bocsi :)
12#
Szerintem tévedés azt állítani hogy ez a folyamat akkor kezdődött volna. Köztudott hogy a kommunizmus kifejezetten vallás, nemzet és hagyományellenes. A II. világháború után a kommunista rendszer kialakításával együtt ezek a folyamatok is beindultak. Ezek 1956-ig javarészt erőszakos, diktatórikusabb eszközökkel történtek, majd a Kádár-rendszer idején konszolidálódott a helyzet. Akkor kezdődött meg abban a formában a bomlasztás ahogyan írtam róla. Az addigi "aki nincs velünk az ellenünk van" mottót felváltotta az "aki nincs ellenünk, velünk van". Ezt pontosan azáltal próbálták elérni, hogy a karrier felé irányították az embereket, igyekeztek elérni hogy a munkába temetkezzenek, hiszen addig nincs idejük idejük politikai vagy erkölcsi kérdésekkel foglalkozni amíg az elsődleges cél az új lakás, rádió, tv, hűtőszekrény esetleg egy autó beszerzése. Az addigi hagyományos kötelékeket addigra szétzúzták, így az emberek a pénzhajhászatba menekültek. Azonban a társadalmi válságot jelzik az ekkori statisztikák is. Rohamosan megnőtt a válások száma, a depressziósok száma, csökkent a várható élettartam s megnőtt az öngyilkosságok száma, amiben eddigre kiemelkedőek lettünk a világban.
Ez nyilvánvalóan a rendszerváltás követően is folytatódott de nem ekkor kezdődött.
Tisztában voltam vele hogy ezt gondolod, és hogy erre irányul az előző kérdésed is. Csak nem szeretem, ha nem egyenesen mondják meg hogy mit is akarnak, ezért ignoráltam. Én ugyanolyan nyugodtan aludtam, annak tudatában is hogy nem értesz velem egyet, ahogy szoktam, ellenben téged nem hagyott nyugodni a téma amint látom. Talán azért mert úgy érezted nincs teljesen igazad, de most jöttél hogy bebizonyítsd hogy már pedig minden tökéletesen úgy van ahogy mondod. Hidd el felőlem akár úgy is lehetne, de ha másképp tudom akkor nem fogok egyetérteni. Most akkor leírom 20 évesen a véleményem. Nem tudom mennyi vagy, nem is izgat, csak azt nézem amit írsz.
Kezdjük azzal hogy értelmetlen az egész mondanivalód lényege, mivel én azzal hogy leírtam bizonyos tényeket nem a jelenlegi rendszer kívántam védeni. Te valamiért le vagy annál a fajta gondolkozásnál ragadva hogy aki a szocializmusról rosszat gondol, az biztos a jelenlegi rendszer pártján áll és fordítva. Miközben én mind a kettőt ugyanolyan negatívnak tartom. Ugyanaz a rossz két aspektusa, és amit írtam azzal nem kívántam közöttük rangsort tenni, vagy valaminek a pártján állni, egyszerűen azt szemléltetni hogy azok a társadalmi folyamatok, amiknek köszönhetően ott tartunk most ahol, azok nem a rendszerváltás után kezdődtek hanem már jóval előtte. Te ezt szándékosan vagy nem szándékosan de félreértelmezted.
A másik az, hogy nem igazán él már ember aki személyes tapasztalattal rendelkezne bizonyos történelmi korokról, igazából akármelyikről a XX. század előtt. Mégis van róla tudomásunk mert léteznek társadalomtudományok amik ezzel foglalkoznak.
Te éltél abban a korszakban amiről most épp tárgyalunk, ez idáig rendben van, hiszen a személyes tapasztalatok is bővítik ismereteinket egy adott társadalomról. A probléma ott kezdődik hogy amit egy ember tapasztalhat egy adott társadalomról az rendkívül szók kis szelete annak. Amit te megismertél az éveid során az egy korlátozott területen lévő, elenyésző kis része a társadalmunknak, aminek alapján neked kialakult egy szubjektív véleményed a társadalomról. Azonban vannak képzett szakemberek akik tudományos módszertannal vizsgálják a társadalmat mint egészet a lehető legtöbb réteget és régiót érintve, és ebből általánosan jellemző tényeket vonnak le. Ezek az adatok objektívak, szilárd tények. Persze a kikövetkeztethető általánosságoknál, voltak akik rosszabbat voltak akik jobbat tapasztaltak. De összességében elmondható hogy ez volt jellemző az adott korban társadalom jelentős részére amit fentebb is leírtam már. Éppen ezért egy tudományos munkának nagyobb információértéke van mint a te személyes tapasztalatodnak, akkor is ha ezen megsértődsz meg nem tudod elfogadni, és akkor is ha valamilyen érzelmi indíttatásból te ezt tagadni akarod.
Természetesen most sem jó ami van, ami egykor elkezdődött az most is folytatódik egyre nagyobb intenzitással, ebben igazad van. Abban is hogy még a tudományos munkáknál is alkalmazni kell a forráskritikát, ebben egyetértünk. De az hogy az egyik fél rossz, még nem teszi a másikat automatikusan jóvá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!