Az emberek félnek mély baráti kapcsolatokat kialakítani? Vagy csak én vagyok ilyen szerencsétlen?

Szerintem nem csak a félelemről van szó. A legtöbb ember felszínes és önző Magyarországon, bőven elég nekik vki, aki lelki szemetes ládaként működik meg segít mindenben, meghallgatja, de fordítva már nem működik a dolog. A legtöbb ember igénytelen bőven elég neki, ha van kivel piálni/bulizni meg van kivel lefeküdni. A felszínesség meg ott is tetten érhető, h mindenki, aki barátra vágyik, csak hasonló korúval hajlandó ismerkedni.

A félelem része is igaz, vannak, akik tényleg szeretnének barátokat, de sem megnyílni, sem kimozdulni, sem kezdeményezni nem hajlandóak, úgy meg elég nehéz.

Magyarországon sztem borzasztóan nehéz mély barátságokat kötni.

Én már 42 éves vagyok, ffi, fiatalon nekem is voltak csalódásaim, aztán elkönyveltem magamban, hogy nincs igaz barátság, mindenki csak felszínes és csak az önös érdekei céljából "használja" az embert.

Ez a látásmód valamelyest acélozta az önérzetemet és kialakítottam magamban azt, hogy túl sokat én sem teszek egy barátságba/haverságba bele, de elvárásaim sincsenek.

Itt a kulcsszó: ELVÁRÁSOK

Ha megtanuljuk elengedni, vagy fel sem épülni az elvárásokat, akkor sokkal jobban fog működni minden emberi kapcsolat. És nem is kell erő felett bele tenni sokat egy-egy kapcsolatba. Mert abból lesz az elvárás.

Más: ebben a tudatban éltem hosszú ideje, amikorisidén tavasszal megismertem egy nálam jóval fiatalabb srácot. Ő egy nagyon közvetlen, segítő hozzáállású srác. Na most, "vén fejemmel" tapasztalom meg, hogy van BARÁTság és nem csak haverság. Annyira összehangolódtunk, hogy pár hónap alatt kimondottan egymás szinte legjobb bizalmasai lettünk. Megbeszéljük a nőügyeinket (sajnos én hosszú kapcsolat után maradtam egyedül,és csak próbálkozgatok), együtt töltjük a szabadidőnk jelentős részét, sok titkunkat megosszuk egymással, stb.

Ugyan nem régi kapcsolat de itt érzem én is azt, hogy talán ebből lehet egy nagyon mély és hosszútávú barátság.