Szerintetek nem fura, hogy így reagálom ezt le? Mintha soha nem is lettünk volna legjobb barátok.

A legjobb és egyben egyetlen barátnőmmel véget vetettünk a kapcsolatunknak pár napja. Nem vagyok szomorú, sőt valamiféle megkönnyebültséget, talán még boldogságot is érzek. Úgy érzem új irányba fordul az életem, teljesen más utat járhatok mint eddig. Mióta/mialatt veszekedtünk, kizárólag dühös vagy csalódott voltam, esetleg mindkettő egyszerre, de szomorú sosem. Azt tartom magamról, hogy kevés emberhez kötődöm igazán, a családomhoz, és hozzá (ezt vegyétek múlt időnek...) Mintha sosem lettünk volna legjobb barátok. Sokszor untam magam nélküle, hiányzott is kicsit, és én úgy éreztem, tényleg igaz barátok voltunk. Ezek szerint mégsem? Nem kötődtem hozzá soha igazán? Azt mégis hogyan? Végigszenvedtük a nyarat, hogy tudjunk normálisan kommunikálni... mégis mi történt velünk? Mi történt velem?

Légy szíves, adjatok válaszokat!