Hogyan vetkőzzem le a fiúktól való "félelmemet"?

Nem is az, hogy félek tőlük. Valamiért... idegennek érzem őket. Úgy gondolom, hogy unalmasnak tartanak, csúnyának, rám se akarnak nézni, annyira nem érdeklem őket. Ez lányoknál nincs így, velük egész nyitott vagyok, de ha odajön egy srác, akkor annyi volt a beszélgetésnek, meg se szólalok, mert nem tudok mit mondani. Soha nem volt fiú haverom, nem is beszélgettem velük, ők se jöttek oda hozzám. Meg se merem szólítani őket, mintha teljesen más világ lennének. Olyan negatív élményem pedig szerintem nincs velük, ami miatt tartanom kéne tőlük. Egyedül az öcsémmel vagyok képes rendesen beszélni. Mikor az oviban segítettem be, az elején akkor is azt vettem észre, hogy a fiúkkal kevésbé vagyok el (ami aztán változott, talán még jobban ki is jöttem velük, mint némelyik kislánnyal). Ma is voltunk egy programon pár barátnőmmel, ahonnan aztán egy barátnőmmel meg egy sráccal elmentünk sétálni. Nem terveztük, csak úgy jött, de végig koloncnak éreztem magamat, mintha a srác a háta közepére se kívánna, pedig ez biztosan nem volt igaz, tudom. De az érzés megvolt. A lánnyal elnevetgéltek, én jóval kevesebbszer szólaltam meg, inkább csak hallgattam, hogy kevésbé legyek útban. Mit tudok tenni ez ellen? Így haverom nem lesz a büdös életbe sem, nemhogy pasim... 16/L