Felnőttek! Ti mennyit találkoztok a barátaitokkal?
Nem olyanok válaszát várom, akik még iskolába járnak, hanem olyanokét, akik már dolgoznak. Nekem 5 barátom van, ebből 3 velem egykorú (21), 2 12 órázik mindennap, néha beiktatva 1 nap pihenőnapot - 1 pedig most fog szintén 12 órába menni dolgozni és én nagyon örülök neki, hogy végre talált munkát, de nagyon fog hiányozni is, mert 2 napot megy, 2 napot szabad, de ebből alig fogunk találkozni. (Szerelmes vagyok belé, elég sokszor nálunk aludt, amíg nem volt munkája, nagyon jól elvoltunk és én szokás szerint előre félek.) Egyik barátnőm 11.-es, a másik anyával egykorú, ő a munkaügyi által támogatott képzésre jár és a házukat újítja fel a párjával, vele sem találkoztam már durván 1 hónapja. Igazából eléggé kirekesztve érzem magam, hogy én még tanulok, de tök feleslegesen járok be suliba, mert nem csinálunk semmit, diákmunka is ritkán van és így feleslegesnek érzem magam.
21/l
27 vagyok, minden barátnőm 8 órában dolgozik, én csak heti 2 napon. Szerencsére én ott lakom, ahol ők dolgoznak (abban a kerületben), így heti egy-két ebéd biztos belefér:) Szóval mondjuk rotációban ez azt jelenti, hogy a 4 barátnőmmel 2-2 hetente találkozom, vagy este egy koktél vagy pedig egy-egy ebéd:)
27N
Mi minden pénteken összejövünk sörözni meg valamit amit épp kitalálunk. Persze van olyan hogy kimarad alkalom mert a társaságból 1-2 ember ér csak rá. Általános iskolai barátaim.
30F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!