Mért van az hogy én mindenkihez akit megismerek túlságosan kötődöm? Többi lent. ↓↓↓↓↓↓↓
Az első beírót olvastam, jókat ír. Annyit teszek hozzá, javaslom, légy résen, mert angyon aljas a legtöbb ember. Tehát épp elég baj, ha az ember túlságosan kötődik másokhoz, de ha evvel együtt még tőlérzékeny is ,mint te, plsuz ha figyelembe vesszük, hogy rosszindulatú a legöbb ember, akkor ez szó szerint drámai, amin kersztülmész, és egyre brutálisabb élmény lesz neked - ezért még most ,időben kezdj el dolgozni ezen vonásaidon, különben nem biztos, hogy túléled, ah ilyen maradsz.
Szép dolog a cizellált lélek, és meg is maradhatsz ilyennek, ez értékes vonás, de KIFELÉ KEMÉYNEK KELL LENNED -EHHEZ NEM KELL KÜLÖNÖSEBB SZEREPJÁTÉK!! Anélkül is lehet keménynek lenni, amikor kell. ÉS ÓVATOSNAK.
Sajnos ez egy pokol, a földi élet, de azért van ,h tanuljunk, lekileg fejlődjünk ezáltal is, és garantálom neked, hogy nem annyi a létezés, amit az érzékszervek közvetítenek - ahány élőlény ,annyiféle érzékszerv - hogy is közvetíthenének az érzékszerveink abszolut valóságot?? Az elektromágneses hullámtartományból már sokszoros rezgéstartományt érzékelünk mászerekkel, amőgy minden végtelen, ez a tartomány is, és a variációk száma is végtelen. De ha csak ezt nézed meg, már az is arra utal, hogy mennyire nagyon picike részét látju kszemünkkel a valóságnak!! Épp így hallásunk stb...
Tehát ez is mutatja: eza földi pokol közel se a valóság, tehát megnyugtatlak, a tudat/lélek a valóság, a test cska eg yruha, amire ettől még nagyon is vigyázni kell! Az öngyilkosság épp úgy károkozás, mint más bántása, megölése, thát sose tedd, ha megfordult volna a fejedben ilyesmi! Nem old meg semmit ,mert nincs halál! A tudat végtelen darab testben tapasztal, él, létezik, sosem hal meg,m tehát nem tudsz kilépni adott szenvdésből, HANEM CSAK VÉGIGTANULNI TUDOD, ÉS AKKOR MÚLIK EL!!
__________
Amennyiben egy szerepjátszó pszichológus vagy, mint a fórumra írók legalább 20%-a a vonatkozó szekciókban, akkor is tanítottam neke dvalamit, lehetsz akár 50, vagy 80 éves pszichológus. Ha pedig az vagy, amit érzékeltetsz: egy bizonytalan fiatal, akkor meg azért hasznos ,hogy elgondolkodtatalak.
NE HIGGY SEMMIBEN, CSKA MAGADBAN! A HIT TÉVŐTRA VISZ, MANIPULÁLHATÓVÁ TESZI AZ EMBERT!
NE LEGYÉL HITETLEN SE, EZT JAVASLOM.
JAVASLOM, HOGY TAPSZTALJ ,GONDOLKOZZ, ÉREZZ, ÖSSZEGEZZ, FILOZOFÁLJ, FEJLODJ - ez által érted meg a doglokat és jutsz előbbre , tőúl a szenvedéseken, "idővel". Bár az idő is illuzio.
Ne félj, ne aggódj! A sírógörcsök tinikorban természetesek is lehetnek. Fejlődőben van most nálad a hormon- és az idegrendszer. Ilyenkor az ember még nem találja önmagát...
Egy kicsit régmúlt önmagamra is ismerek Benned! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!