Ez normális, hogy ennyire kötődök a legjobb barátnőmhöz? 24 éve ilyen barátra vágyom.

Két éve ismertem meg a mostani (számomra) legjobb barátnőmet, ha lehet ilyet mondani. Felnőttek vagyunk már, így tudom,ilyenkor már nem igazán kategorizálunk, hogy legjobb nem legjobb, csak érzékeltetni szeretném, hogy tényleg azt a barátnőt találtam meg, aki mindig is hiányzott az életemből. Nagyon fontos nekem, minden nap beszélünk, együtt dolgozunk, de ha valamelyikünk szabadnapos, akkor biztosan van vagy személyes találka, vagy telefon, vagy egy-egy üzenet.

Vannak még barátnőim ,akik már régebben mellettem vannak, szeretem őket nagyon, de ennyire nem értenek meg, mint ő.

Viszont az az igazság, hogy kis irigység is van bennem, bármennyire is rossz bevallani. Ennek a lánynak van egy 10 éves barátsága, aki azóta az első számú barátnő az életében, bár igazából közel sem beszélnek, találkoznak annyit, mint velem. Sokszor elgondolkozom, hogy mikor történik vele valami jó vagy rossz és engem aznap tutira felhív, hogy áá, biztos nem hívta a másik lányt is, bele sem férne az időbe. Szerintetek lehet, hogy lassan átveszem a helyét a lánynak? Vagy az marad az örök első, attól függetlenül, hogy lehet, hogy velem már több időt tölt. Azonos városban élünk, úgyhogy nem a távolságról szól a dolog.

Neki egyáltalán nem mutatom ezt ki, igazából nem is ismerem a lányt, de ha megköveztek, ha nem, sajnos sokszor eszembe jut.

Lazulnom kellene kicsit, vagy ez normális reakció?